Válek, Miroslav: A teve (Ťava Magyar nyelven)

Prichádzava ťava do bufetu,
hovorieva stále jednu vetu:
„Nehnevajte sa, prosím  si  trochu  vody,
som smädná ako ťava.”

Muž v bufete vraví:
„Ale čoby,
to sa stáva!
Želáte si vodu len tak na vypitie,
alebo do zásoby?”

To bola ťava zo zverinca
a vozievala maličkého princa.
Čo na tom, že vždycky iba kúštik!
V piesku cirkusu sa cítila jak v púšti.

A pretože v púšti, ako zdá sa,
servítka nedáva sa
pred hubu,
hovorí ťava ľahostajne:
„Dnes si dám trochu do hrbu!
Do predného sud
a do zadného dva či tri
- nebudeme sa škriepiť o sud.
Voda je predsa ťaví osud!”

Muž v bufete spraví všetko v krátkom čase.
Ťava sa ukláňa mužovi
a odchádza v plnej ťavej kráse.

Svet je pre ňu naraz jasný
a celý ružový.

Teve lép a kimérdébe,
szinte dadog siettébe':
„Hordót ide, vízzel tele!
Szomjas vagyok mint egy teve”.

Szól a csapos:
„Na még ilyet!
Adom máris azt a vizet.
Felhörpinti kimérdémben,
vagy tán tartaléknak mérjem?”

A cirkusz, hol a teve lakott,
fölülmúlt minden tevelakot.
Esténként a púpjai közt borsszem herceg tevegelt,
a porondon mégis mindig sivatagi teve volt.

S mivel a sivatagban nem szokás
a fényűző
kiszolgálás,
közönyösen szól a teve:
„Mindkét púpom öntse tele!
Az elsőbe egy hordója,
a hátsóba kettő-három folyjon,
ha ezt ön is szavatolja.
Hisz a víz a teve sorsa!”

Önt a csapos - nincsen már baj:
mélyen meghajol a teve,
s elhullámzik tevebájjal.

Rózsás kedve beragyogja
a világot.[1]