Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Beniak, Valentin: Hallucináció (Részlet III.) (Halucinácia (Úryvok III.) Magyar nyelven)

Beniak, Valentin portréja
Tandori Dezső portréja

Vissza a fordító lapjára

Halucinácia (Úryvok III.) (Szlovák)

Prach času trúsim z rúk
V gále mi na Silvestra
umrela milenka a zrodila sa sestra
tú v mlieku kúpajú tej zvonil medián
ale ja ešte sa v živote prebíjam
žiaľ prvý prebolel dobre mal prišli ďalšie
ach ženy kútnice sú mliečne a sú krajšie
minulosť za nimi budúcnosť farby hrá
lež básnik baží len žiadnu hru nevyhrá
za vami lopotí nedostižnosti smutné
k vám výšky hlási sa kým švih mu prsty utne
polnocou uháňa s vetrami kole sa
opadá ako srieň z mlynského kolesa
čas jeho osudu v pokore zaspať káže
Osud je trhlinou na drahocennej váze
je muchou doternou je ranou čo sa chvie

Dolinou slzavou je smrti údolie
kde čierna pani spí jak jarmočnica ťažká
s vencami pijavíc a s brovningom čo práska
nahluchlo do noci kde zíva čierny drak
kadiaľ do večnosti prešibne ešte vlak
prešibne neberie povedzte pán prednosta
kam letí pasažier čo skočil dolu z mosta
u vás mám hlásiť sa lež nejak som sa spil
namiesto peňazí mám v kapse projektil
a čosi bolí ma na srdci čosi mokvá
môj podiel života Žofia moja míkva
„Banujem za tebou jak rybka za vodou“
banujem za tebou z tej mojej duše biednej
hľa more žiaľu je z dvoch posledných sĺz v tej jednej
lež v druhej viera je a všetkých svetov jas

Žofia zaplače keď vale povie kňaz
ale za pylónom v závoji na mňa počká
ale za pylónom odkryje svoje očká
čierne dve oči jak dve studne bezo dna
bola som v zajatí teraz som slobodná
bola som potulnou už nepovedz že zlá som
krvavú dýku už nenosím viac za pásom
jedy a narkózu vysypem do mora
ty si ma vytesal do sochy z mramora
ale ja živá som ja som jak mladosť večná
len teba preložia do iného už sviecňa
bo z kvetu stal sa med a z medu stal sa vosk
v tých slzách voskových sa vykúpal môj bozk
zmenil ich na ruže venčia mi boky štíhle
ale čas točí sa na magnetickej ihle
a jak ťa myrhou triem ako bys ešte žil
som ružou poslednou som ružou Marechal Niel
„Banujem za tebou jak rybka za vodou“

 „A ja za tebou tak ako za horou vták"
brodím sa za tebou v hmlách ktoré nízko chodia
a stúpam za tebou vysoko do poschodia
hádžem sa v priepasti lučivá pijú ma
drábi ma chytia zas a znova bijú ma
jak žobrák ponášam vo vreci svoje kosti
Žofia ľútostná ešte ma omilosti!

Čas nocou uháňa s vetrami koľe sa
odpadá sťa kusy mlynského kolesa
mrví sa múlinou upadá v hniezda mravcov
vŕta jak črvotoč plavidlá moreplavcov
nemluvňa odkladá aby ti mlieko pil
sto zámkov vystaval a sto ich prekotil
priateľov odviedol a do samoty hnal nás
ach Bože večnosti od zlého času zbav nás
s ohňom si zahráva vyšľahne na komín
mor tratí za sebou i zrnká rakovín
nestačí stánky biť smrť jarmočnica ťažká
koho by nivočil najviac je naša láska
Ale my ale my na ponos pôjdeme
na ponos pôjdeme ku bráne dôjdeme
v bráne nás rozcuchá posledný jeho útok
anjeli anjeli my predávame smútok
tvár môjho milého je vosk a pergamen
ale ja sadnem si k vám k hrobu na kameň
a budem smutnejšie a decentnejšie skvieť sa
ako vo večnosti dohárajúca svieca



FeltöltőRépás Norbert
KiadóKalligram, Ústav slovenskej literatúry SAV
Az idézet forrásaŽofia a iné básne, ISBN: 978-808101-677-6
Könyvoldal (tól–ig)257-259
Megjelenés ideje

Hallucináció (Részlet III.) (Magyar)

Idő-port pergetek
Szilveszter-gálaest
meghalt a kedvesem s nővérem született
tejben fürösztik ezt harang szól már amannak
de élek s küzdők én a kínok elmaradnak
első kín így a jó elment más asszonyok
jöttek szép tejesek ó gyermekágyasok
és mögöttük a múlt jövők színébe vált át
a költő színe vágy de nem nyer semmi játszmát
töri magát örök-elérhetetlenért
nyisszantják ujjait ím ily magasra ért
elszáguld éj felén sarcot venni szelektől
lehull mint zúzmara a malomkerekekről
s parancsol végzete aludna végre el
E végzettől repedt egy értékes kehely
e végzet szemtelen légy sajgó seb e végzet

A halál völgye ez siralomvölgy-sötét heg
piócakoszorús piaci háj kofa
alszik horkol tüzel szájának pisztolya
tompán az éjbe hol ásít fekete sárkány
visz tűnő vonatot örökvalóba-vágány
állomásfőnök úr senkit föl nem veszünk
a hídról az utas hová hull ó letűnt
önhöz küldtek de én berúgtam hát jelentem
pénz helyett valahogy töltények a zsebemben
s a szívem tája is elnyirkosodik ám
te lettél csak nekem hallgatag Zsófiám
„Mint vízre halacska vágyódom igen rád“
Vágyom rád nyomorult lelkemmel így vetekszik
két könnycseppem nem több bánattenger az egyik
másikban hit ragyog világok fénylenek . . .

Zsófiám felzokog hogy mond a pap „vale“-t
de az oszlop mögött megvár fátyol az arcán
de a fátyol mögül csak néz rám néz ezerszám
tár két sötét szemet feneketlen kutat
ki rabnő voltam ím szabad vagyok szabad
s ne mondd hogy rossz vagyok kóbor lélek ha voltam
véres tőrt az övem nem hord már szerteszórtam
narkózist mérgeket tengerek égövén
bevésted alakom márványodba de én
eleven vagyok s örök, mint az ifjúság
más gyertyatartóba csak téged tesznek át
virágból így a méz mézből viasz fakad
viaszkönnyeidben fürdettem csókomat
rózsa lett mindahány karcsú csípőm befonják
de mágnestűn forog az idő nem mutat rád
mirhával dörzsölöm tested mely már halott
s mintha Niel Marechale búcsúrózsa vagyok
„Mint vízre halacska vágyódom igen rád“

 „Én meg rád virágszál madár az erdőre'
alacsony ködöket járok igen kereslek
bejárom szintjeit a boltozó egeknek
szakadék mélye vár habzsolnak sugarak
pandúrok fognak el ép csontom ha marad
kolduszsák hátamon ott zörög satnya étkem
Irgalmas Zsófiám kegyelmezz végre nékem

Fut éjten az idő szelekkel vív vadul
s mint a malomkövek csak darabokra hull
elhal szitálva hull porául hangyabolynak
szóként megfúrja a tengerjáró hajókat
ellöki kisdeded lehessen csecsszopód
várat épít s leront csábít csábíthatót
széthord barátokat hajszol minket magányba
ó Isten rossz időd távoztasd valahára
tűzzel játszadozik lángként kéményre hág
hint pestismagvakat sarjad nyomán a rák
halál hájas kofa sosem elég a sátrad
de legjobban a mi szerelmünket ziláltad
De magunk de magunk visszük ám panaszunk
visszük ám panaszunk vár panaszfal-kapunk
e kapu az idő utolsó támadása
bút hozunk angyalok bánatot nincsen ára
kedvesem arca már viasz és pergamen
sírhantra kőre már letelepedhetem
szomorúbb csöndesebb a gyászos asszony arca
mint az örökvalón lobbantott síri gyertya



FeltöltőRépás Norbert
KiadóEurópa Könyvkiadó (Budapest)
Az idézet forrásaValentín Beniak – Válogatott versek
Könyvoldal (tól–ig)35-36
Megjelenés ideje

minimap