Mihálik, Vojtech : Élő szülők árvái (Siroty žijúcich rodičov Magyar nyelven)

Vzdialené oči, čo všetkému rozumejú,
majú siroty žijúcich rodičov.
Hľadeli do nemých, nadutých tvárí,
v ktorých sa rozbila láska,
ich krehké myšlienky šľahalo sebectvo,
nevera pri nich si odopínala gombičky
a videli aj obnaženú bolesť samoty.
Siroty žijúcich rodičov
nevravia: Boli sme v divadle,
otecko priniesol rybu.
Hovoria: Otecko u nás už nebýva,
mama sa bude vydávať,
len čo jej povolia rozvod.
Do ich dospelých očí
zmestí sa bába i frivolný úškrn.
Trasú sa, trasú
v príboji hystérie
a zhrdené, zranené srdce tých,
čo nevládzu sami niesť krivdu,
špinavú spálňu pred nimi otvára,
nenávisti ich učí.
Siroty žijúcich rodičov
sú zabudnutou, zmrznutou slzou
v jarnej záhrade.
Keď pôjdeš z výletu,
ovenčená džavotom svojich dcér,
aj pre ne odtrhni úsmev a kvet,
pre ne,
pre privčas múdre a smutné
siroty žijúcich rodičov.

Messze néző, mindent tudó, fáradt szemük van
az élő szülők élő árváinak.
Ők ismerik a konok arcokat,
melyekről lehullt a szerelem,
s a gyöngédség hamvát önzés seperte le,
a hűtlenség szemük láttára dobta le köntösét,
s látták a magány meztelen, letarlott kínjait.
Az élő szülők árvái
sohasem mondják: színházban voltunk,
apu ma halat hozott nekünk.
Ezt mondják: apu már nem lakik velünk,
a mama újra férjhez megy,
amint kimondják a válást.
Koravén, felnőtt szemükben
elfér a hajas baba s a torz vigyor.
Vad hisztériák
sodrán reszket a lelkűk.
A terhüket nem bíró szülők
megvetett s megsebzett szivén át,
szennyes hálószobákba látnak. S az ő szívüket
megülte már a gyűlölet.
Élő szülők árvái —
tavaszi kertben elvetélt, fagyos,
elhagyott könnyek.
Ha csacsogó, vidám
kislányaiddal réten kóborolsz,
gyújts majd nekik is mosolyt és virágot,
nekik,
az elő szülök árváinak
Akik már most oly búsak, bölcsek.