Koyš, Pavel: Állócsillag az utcasarkon (Stálica Magyar nyelven)

Na rohu podopiera oblohu,
atropínové oči svietia na lunu.
Aj ona je. Aj ona je po bohu,
parfum šíri vôňu záludnú.

Volá na všetko zabudnúť,
volá Desdemona svojho Othella,
len sa usmiať a vpadnúť dnu
do hodinového hotela.

Tá láska nezomiera na žiarlivosť a klebety,
nad hlavou ti prehort a preletí
bez nevery a pomády sľubov, bez rečí.

Na nároží podopiera nebesá.
Čaká ťa. Vystrihnutá zo šiat chveje sa,
celým telom plače. Ona nehreší.

Az utcasarkot s az eget támasztja,
atropinos szeme a holdra világít,
Ő is él, ő is az isten arca,k
örülötte parfüm illata kábít.

Hív magához gondot feledni,
Othellóját hívja így Desdemona,
csak ledőlni, s lágyan nevetni,
hotelszoba vár, s édes óra.

Féltékenységtől, pletykától nem hal meg a szerelem,
fejed felett ellobban, és tovaszáll
hűtlenség, eskü malasztja nélkül, csendesen.

A sarkon áll, támasztja az eget.
Vár reád. Teste a kivágott ruhában reszket,
s mindene sír. Ő nem vétkezik. Csak egyre vár.