Tranströmer, Tomas: Második számú gyászgondola (Sorgegondol nr 2 Magyar nyelven)

I

Två gubbar, svärfar och svärson, Liszt och Wagner, bor vid
Canal Grande
tillsammans med den rastlösa kvinnan som är gift med
kung Midas
han som förvandlar allting han rör vid till Wagner.
Havets gröna köld tränger upp genom golven i palatset.
Wagner är märkt, den kända kasperprofilen är tröttare
än förr
ansiktet en vit flagg.
Gondolen är tungt lastad med deras liv, två tur och retur
och en enkel.

II

Ett fönster i palatset flyger upp och man grimaserar i det
plötsliga draget.
Utanför på vattnet visar sig sopgondolen paddlad av två
enårade banditer.
Liszt har skrivit ner några ackord som är så tunga att de
borde skickas
till mineralogiska institutionen i Padova för analys.
Meteoriter!
För tunga för att vila, de kan bara sjunka och sjunka genom
framtiden ända ner
till brunskjortornas år.
Gondolen är tungt lastad med framtidens hopkurade stenar.

III

Gluggar mot 1990.

25 mars. Oro för Litauen.
Drömde att jag besökte ett stort sjukhus.
Ingen personal. Alla var patienter.

I samma dröm en nyfödd flicka
som talade i fullständiga meningar.

IV

Bredvid svärsonen som är tidens man är Liszt en maläten
grandseigneur.
Det är en förklädnad.
Djupet som prövar och förkastar olika masker har valt just
den här åt honom –
djupet som vill stiga in till människorna utan att visa sitt
ansikte.

V

Abbé Liszt är van att bära sin resväska själv genom snöglopp
och solsken
och när han en gång skall dö är det ingen som möter vid
stationen.
En ljum bris av mycket begåvad konjak för honom bort mitt i
ett uppdrag.
Han har alltid uppdrag.
Tvåtusen brev om året!
Skolpojken som skriver det felstavade ordet hundra gånger
innan han får gå hem.
Gondolen är tungt lastad med liv, den är enkel och svart.

VI

Åter till 1990.

Drömde att jag körde tjugo mil förgäves.
Då förstorades allt. Sparvar stora som höns
sjöng så att det slog lock för öronen.

Drömde att jag ritat upp pianotangenter
på köksbordet. Jag spelade på dem, stumt.
Grannarna kom in för att lyssna.

VII

Klaveret som har tigit genom hela Parsifal (men lyssnat)
får äntligen säga något.
Suckar... sospiri...
När Liszt spelar ikväll håller han havspedalen nertryckt
så att havets gröna kraft stiger upp genom golvet och flyter
samman med all sten i byggnaden.
Godafton vackra djup!
Gondolen är tungt lastad med liv, den är enkel och svart.

VIII

Drömde att jag skulle börja skolan men kom försent.
Alla i rummet bar vita masker för ansiktet.
Vem som var läraren gick inte att säga.

 
Kommentar: Vid årsskiftet 1882/1883 besökte Liszt sin dotter Cosima och hennes man, Richard Wagner, i Venedig. Wagner dog några månader senare. Under denna tid komponerade Liszt två pianostycken som publicerades under titeln ”Sorgegondol”.

I

Két aggastyán, após s veje, Liszt és Wagner, a
Canal Grandenál
laknak együtt a nyugtát sose lelő asszonnyal, nejével
a királynak, Midasznak,
aki mindent, amihez csak hozzányúl, Wagnerré alakít.
A tengervíz zöld hidege a palota padlóján közéjük felszivárog.
Wagner nyúzottnak látszik, jólismert paprikajancsi-arca
fáradtabb, mint korábban,
az arca fehér zászló.
Súlyosra rakva a gondola életükkel, két menettérti jegy
s egy darab egyszeri.

II

Az egyik palotaablak kicsapódik s a váratlanul támadt
huzatban grimaszokat kell vágjanak.
Kint a vizen feltűnik a szemetesgondola, két
egyevezős bandita kanalazza.
Liszt most néhány akkordot jegyzett le, annyira nehezek,
hogy Páduába kellene küldeni őket analízisre
az ásványtani intézetnek.
Hullócsillagok!
Ahhoz túl súlyosak, hogy pihenni tudjanak, süllyednek,
csak süllyednek át a jövőn s egészen le
a barnaingesek éveiig.
Súlyosra rakva a gondola a jövő halombagyűlt köveivel.

III

Lőrések 1990 irányába.

Március 25. Nyugtalankodás Litvánia miatt.
Álmomban nagy kórházat látogattam meg.
Sehol semmi személyzet. Mindenki páciens volt.

Ugyanazon álomban volt egy újszülött lány is
ki teljesen összefüggő mondatokban beszélt.

IV

Veje mellett, aki a kor embere volt, Liszt maga csak
akár molyette grandseigneur.
De ez álöltözet csak.
A mélység, mely kipróbál s elvet különböző álarcokat,
éppen ezt jelölte ki neki -
a mélység, mely bejutni akar az emberekbe anélkül, hogy
saját arcát felfedné mielőttünk.

V

Liszt abbé szokva volt ahhoz, hogy őmaga vigye útitáskáját,
akár havaseső hullt, akárha nap sütött
s mikor majd meghal egyszer, nem kell, hogy valaki várja
az állomáson.
Egy kitűnő konyak enyhe illatfelhője ragadja majd magával
sok teendője közül.
Mert mindig van tennivalója.
Kétezer csak a levele évente!
Az iskolásgyerek ő, ki százszor kell leírja a szót, hol hibát ejtett,
hogy végre hazamehessen.
Az egyszerű fekete gondola súlyosra van púpozva életekkel.

VI

Vissza 1990-hez.

Azt álmodtam, hogy húsz mérföldet hiába autóztam.
Megnagyobbodott minden. A verebek nagyok lettek,
mint a tyúkok, s éneklésükbe belesüketültem.

Azt álmodtam, hogy a konyhaasztalra
zongorabillentyűket rajzoltam. S némán játszottam rajtuk.
A szomszédok pedig betértek, hogy hallgassák.

VII

A zongora, amelyik az egész Parsifal alatt csak hallgatott
(ámbár odafigyelt) ismét szóhoz jut végre.
Sóhajok... sospiri...
Mikor ma este Liszt játszani fog, egészen lenyomva tartja
majd a tengeri pedált, hogy felszálljon a tenger zöld ereje
a padlón keresztül s egybefolyjon a ház minden kövével.
Jó estét, gyönyörű mélység!
Az egyszerű fekete gondola súlyosra van púpozva életekkel.

VIII

Azt álmodtam, hogy iskolába kellett volna mennem, de elkéstem.
A teremben mindenkinek az arcán fehér álarc volt.
Melyikük volt a tanár, nem lehetett megmondani.

 
A költő jegyzete a vershez: Az 1882/1883-as év fordulóján Liszt meglátogatta lányát, Cosimát és ennek férjét, Wagnert, Velencében. Wagner néhány hónappal később meghalt. Ekkoriban Liszt két zongoradarabot komponált, melyeket aztán "Gyászgondola" címmel tett közzé.