Maragall, Joan: A vak tehén (La vaca cega in Hungarian)

Topant de cap en una i altra soca,
avançant d'esma pel camí de l'aigua,
se'n ve la vaca tota sola. És cega.
D'un cop de roc llançat amb massa traça,
el vailet va buidar-li un ull, i en l'altre
se li ha posat un tel: la vaca és cega.
Ve a abeurar-se a la font com ans solia,
mes no amb el ferm posat d'altres vegades
ni amb ses companyes, no: ve tota sola.
Ses companyes, pels cingles, per les comes,
pel silenci dels prats i en la ribera,
fan dringar l'esquellot mentre pasturen
l'herba fresca a l'atzar, ella cauria!
Topa de morro en l'esmolada pica
i recula afrontada... Però torna,
i abaixa el cap a l'aigua, i beu calmosa.
Beu poc, sens gaire set. Després aixeca
al cel, enorme, l'embanyada testa
amb un gran gesto tràgic; parpelleja
damunt les mortes nines, i se'n torna
orfe de llum sota el sol que crema,
vacil·lant pels camins inoblidables,
brandant llànguidament la llarga cua.

Hozzáütődve itt-ott egy fatörzshöz,
Megy tétován a tóhoz a magányos
Tehén. Vigyázva ballag. Vak egészen.
Egyik szemét a jól célzó parittya
Kövével lőtte ki a pásztor. Aztán
Kifolyt a másik is. Ma vak egészen.
Mint hajdanában, most is elmegy inni,
De nem a régi léptekkel, szilárdan,
A többiek közt. Úgy megy egymagában.
Testvérei a dombokon, tetőkön,
A parti lankák csendjében, a rétek
Füvét vidáman legelészve, rázzák
Kongó kolompjuk. Ő elesne köztük.
Orrával a bemocskolt vízbe súrol,
S riadva hőköl meg. De visszafordul.
Lassan, fejét a vízre hajtva, szürcsöl.
Csak keveset, nem szomjas. Most hatalmas,
Nehéz fejét az égre szegve, áll ott
Tragikusan. Szemhéjával hunyorgat
Halott szemén. Aztán csendben elindul,
A fényben égő nap kitagadottja,
S a nem felejtett utakon topogva,
Hosszú farkával lomhán körbe csapdos.