Dyk, Viktor: Két vers, egy zsidóellenes, egy keresztényellenes (Dvě básně, jedna protižidovská, jedna protikřesťanská in Hungarian)
|
Dvě básně, jedna protižidovská, jedna protikřesťanská (Czech)Kohn a Bloch A vezmeš-li to, brachu, kolem, Bloch dosud těžce tlouk’ se žitím, Žel, tu se stalo, Kohn že ztratil Dva židi ve vsi; dobří známí.
Úsměv pana faráře Byl ochoten hřích prominout „Povinnost káže reptati Dnes nechce církev páliti, Než věčné míti rozbroje, Dnes večer každý bavil se,
................................................. Kérdés, valóban antiszemita-e az egyik és valóban keresztényellenes-e a másik vers, és ha igen, akkor milyen mértékben. Hogy „minden zsidó ilyen”, azt a vers nem mondja; ha a két „idegen elem” két szlovák vagy két olasz volna, akkor nem gondolná az olvasó, hogy „ez általában jellemzi a szlovákokat/olaszokat ”, és a történet nem haladná meg egy semleges anekdota szintjét. (Ha németek volnának, ez már nem olyan biztos, száz évvel ezelőtti cseh kontextusban.) Ezt olvassuk a Švejkben: „A kadétiskola kétéltűvé nevelte [Lukáš főhadnagyot]. Társaságban németül beszélt, németül írt, de cseh könyveket olvasott, és amikor az egyéves önkéntesek iskolájában csupa cseheket tanított, bizalmasan azt mondta nekik: „Legyünk csehek, de erről senkinek sem kell tudni. Én is cseh vagyok.” A könyben sehol sincs róla szó, hogy Lukáš főhadnagy zsidó lett volna, tehát nem volt az. Nyilvánvalóan egyetlen olvasónak sem jutna eszébe azt gondolni, hogy „A Főhadnagyok” ilyenek, minden főhadnagy; sőt a szerző szimpatikus figurának ábrázolja Lukášt, még ez a nemzeti kétszínűség sincs ironikus stílusban említve. Ám ha a ludasok zsidók, akkor az olvasó automatikusan általánosít, mert a zsidókat Európa egységes tömegnek, sőt valamiféle nemzetközi bűnszövetkezetnek tekintette évszázadokig, olyannyira, hogy mindmáig hajlama van erre. És ezért valószínűleg a szerző is ilyen általánosan gondolta a dolgot, de legalábbis tudnia kellett, hogy mint a zsidóság általános kritikáját vagy kigúnyolását fogják olvasni az olvasók. Másrészt azonban nem utal a vers azokra a sztereotip vádakra, amelyekkel a zsidókat illetni szokták: hogy keresztény vért isznak, el akarják foglalni a világot, hazaárulók, kapzsik, harácsolók, csalók, kapitalisták, kommunisták stb. 1910-ben vagyunk, mindössze néhány évvel a Dreyfus-per után, a csehországi Hilsner-per kellős közepén, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című hamisítvány terjesztésének virágkorában. A Hilsner-perben egy zsidót keresztény lány megölésével és vérevételével vádoltak; a gyanú pusztán azért terelődött őrá, mert a gyilkosság a zsidó húsvét idején történt. A per ugyanolyan botrányos, jogi szabálytalanságoktól hemzsegő koncepciós per volt, mint a Dreyfus-per. Már nem hangzott el benne, hogy rituális gyilkosság történt – de a közvélemény automatikusan így fogta fel; a Dreyfus-perben sem hangzott el, hogy a zsidóság árulta el Franciaországot, de a tüntető tömeg mégis azt kiabálta, hogy Halál a zsidókra! (Hilsner halálbüntetését császári kegyelemmel életfogytiglanra változtatták, és csak 1918-ban szabadult, újabb császári kegyelem nyomán; a vádat sohasem vonták vissza.) Ezekhez a vádakhoz képest nevetségesen jelentéktelen az a szemrehányás, hogy ilyen vagy olyan nyelven beszélnek-e a zsidók; arról nincs szó, hogy kárt is okoznak a cseheknek. A vers még csak nem is céloz olyasmire, hogy a két zsidó a falu nemzsidó lakosságának zsírján gazdagodott meg, holott sok XIX. századi, mára már elfelejtett cseh faluregénynek volt sztereotip szereplője a Zsidó, aki szegényen érkezik a paradicsomi boldogságban élő faluba, és néhány év leforgása alatt anyagi és erkölcsi nyomorba dönti, miközben ő maga meggazdagszik. Még csak olyasmire sem utal a vers, hogy a gazdagság automatikusan együtt jár valamiféle erkölcsi alacsonyabbrendűséggel, amint azt az Újszövetség és az ostoba, primitív jelszavakat kedvelő szocialisták-kommunisták tanítják. (Nem is értem, miért érdeke a szegény zsidónak, hogy a csehekhez húzzon. Inkább azt gondolhatnánk, hogy az egészen sem ide, sem oda be-nem-intergrálódott ethnikai elemnek az az érdeke, hogy az erősebbek, az államhatalom támogatását keresse. Szerintem a dolog nyitja egyszerűen az, hogy a jiddis után sokkal könnyebb volt megtanulni németül, mint csehül. Mindazonáltal feltételezem, hogy Dyk nem az ujjából szopta a vers témáját.) Egyébként a cseheken is köszörülhette volna egy kicsit a nyelvét Dyk: miért fumigálják a hazafiasan csehül beszélő Bloch kocsmáját, miért járnak az "ellenük" németül beszélő Kohnhoz?...
|
Két vers, egy zsidóellenes, egy keresztényellenes (Hungarian)Kohn és Bloch Nos, ha az ember jól meghányta, Bloch híjával volt a kenyérnek, És veszített a Kohn a tőzsdén, Két zsidó él a mi falunkban.
Plébános úr mosolyog
Szavai megbocsátanak "Korod ostorozd – erre int Az Egyház ma nem éget el, Hogy belvillongani muris, Ma mindenki jól bepiált,
Tehát pozitív dolog-e az, hogy Dyk csak ilyen kicsinyes dolgokat varr a zsidók nyakába, vagy ellenkezőleg: ilyen kontexusban még ilyen jelentéktelen dolog is egy csepp olaj a tűzre? Igazság szerint azonban egyáltalán nem volt a németül vagy csehül beszélés olyan jelentéktelen dolog. A cseh nemzeti lét feltámasztása a cseh nyelv feltámasztásával kezdődött: nyelvében él a nemzet. Az 1840-es évekig udvariatlanságszámba ment Csehországban ismeretlen embert csehül szólítani meg... A csehek nagyon érzékenyek voltak erre, és egyéb zsidóellenes hajlamok nélkül is nehezményezték, ha a zsidók németül beszéltek, nem pedig csehül. Nem olyasmit, hogy mondjuk németekre szavaznak tisztújításkor cseh jelöltek helyett (bár lehet, hogy azt is), hanem hogy németül beszélnek. Kohn olomouci (olmützi) érseknek azt hányták a szemére a németek, hogy nem biztosít megfelelő lelki szolgáltatásokat a németeknek, mert a cseh papok nem tudnak németül (ezt nehéz elhinni, de lehet, hogy úgy tettek, mintha nem tudnának németül), a csehek viszont azt, hogy a bőkezű főpap bőkezűbb a németekkel, mint a csehekkel. Kicsinyes ellenségeskedés. Maga az érsek az egyházat megosztó nemzetiségi viszálykodás ellen lépett fel, de ez nem segített rajta. Az ellene folyó áskálódás oka nem zsidó származása volt, de az csak rontott a helyzetén, valamint az is, hogy nem volt hajlandó megváltoztatni „rosszul hangzó nevét”... Ez az ügy is mindössze néhány évvel a vers keletkezése előtt zajlott; kézenfekvő dolog lett volna megereszteni valami viccet már csak a Kohn név azonossága miatt is, de Dyk ezt sem tette. Szerintem a vers valóságos vagy valóságosnak érzett probléma apropójára írott, szatírának szánt vers, de témája nem sokkal jelentősebb egy átlagos zsidóvicc "problematikájánál"; és amint a zsidó viccek nem rosszindulatúak, úgy ez a vers sem rosszindulatú, nem vagy legfeljebb csak enyhén elfogult a zsidókkal szemben; az enyhe elfogultság nem vészes, enyhén mi zsidók is elfogultak vagyunk saját magunkkal szemben, hiszen a "zsidóellenes" zsidóvicceket is zsidók találják ki és mesélik és hallgatják nagy élvezettel. Figyelemre méltó, hogy Jámbor ének című versében (l. ott) Dyk nem pusztán élcelődik a kikeresztelkedő, zsidóságát megtagadó Juda professzoron, hanem megsemmisítő, maró szarkazmussal illeti. Ez annál is figyelemre méltóbb, mert a keresztény zsidógyűlölet célja szinte napjainkig éppen az volt, hogy a zsidókat "önkéntes" megkeresztelkedése kényszerítse. De általánosítani abban a versben sem általánosít Dyk, nem céloz expressis verbis a hitehagyott zsidóra általában, pedig az is feltűnő társadalmi jelenség volt, még ha statisztikailag talán nem volt is magas a kitért zsidók aránya. – Regényeiben is van egy-két antipatikus zsidó szereplő. Szerintem ez egyáltalán nem antiszemita vers, annak ellenére, hogy egy bizonyos zsidó típuson élcelődik; miért ne élcelődne? Ki mondta, hogy a zsidók tökéletesek? Ennek az ellenkezőjét mondja szünet nélkül még a zsidó Biblia is, meg a Talmud is. Érdekes még az is, hogy Dyk, aki ezek szerint nemigen lehetett antiszemita, vagy csak nagyon enyhe mértékben, különösen néhány más íróval-költővel és főleg az egész korabeli virulens antiszemitizmussal összehasonlítva, tehát hogy ez a Dyk jobboldali és nacionalista volt (bár nem soviniszta), harcos politikus is – parlamenti képviselő, újságszerkesztő –; pedig akkoriban a jobboldalra volt jellemző az antiszemitizmus, nem pedig az internacionalista baloldalra. Manapság ez éppen fordítva van nyugaton és Amerikában; Izraelben a szélsőbal az antiszemita, „önantiszemita”, a zsidó hagyományok ellen uszít sőt Izrael állam zsidó jellegének aláásásán mesterkedik, annak esküdt ellenségeit támogatja. Dyk tehát ebben megelőzte korát...
A plébános-vers egyértelműen szarkasztikusnak látszik. De mit hány a pap szemére az is? Azt-e, hogy nem paptól elvárható módon beszél? Ha úgy beszélne, alighanem Dyk volna a legjobban felháborodva... Az Ej, hogy' is hítták azt a szerzetest című verséből (l. ott) az látszik kiderülni, hogy az egyébként senkinek sem ártó, társadalmi szempontból teljesen ártalmatlan aszkézis (személyes ügy!) elvetésével Dyk szimpatizál. Hát akkor mi a vers iránya, tendenciája? Alighanem semmi. Alighanem szimpatizál a túl liberális plébánossal, de azért egy kis nyelvöltögetésre kihasználja a szituáció paradox voltát... cájtung (Zeitung): újság, németül.
|