This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kosmas: Kosmas krónikája (Chronica Boëmorum in Hungarian)

Portre of Kosmas

Chronica Boëmorum (Czech)

Třetí, věkem nejmladší, ale moudrostí nejstarší, nazývala se Libuše; ta vystavěla též hrad tehdy nejmocnější u lesa, jenž se táhne ke vsi Zbečnu, a podle svého jména jej nazvala Libušín. Byla mezi ženami přímo jedinečnou ženou, v úvaze prozřetelná, v řeči rázná, tělem cudná, v mravech ušlechtilá, nikomu nezadala v rozhodování pří lidu, ke každému byla vlídná, ba spíše líbezná, ženského pohlaví ozdoba a sláva, dávajíc rozkazy prozřetelně, jako by byla mužem. Ale poněvadž nikdo není úplně blažen, žena tak znamenitá i chvály hodná - ach, nešťastného osudu lidského - byla prorokyně. A poněvadž lidu pravdivě předpovídala mnoho budoucích věcí, celý ten kmen sešel se po smrti jejího otce k obecné radě a ustanovil ji sobě za soudce.
Toho času vznikl mezi dvěma obyvateli, kteří vynikali bohatstvím i rodem a byli jakýmisi správci nad lidem, nemalý spor o mez sousedních polí. I pustili se do takové hádky mezi sebou, že jeden druhému vjel nehty do hustých vousů, a tupíce se hanebně nevybíravými nadávkami a luskáním pod nosem, hřmotně vejdou do dvora, s velikým hlukem předstoupí před svou paní a snažně žádají, aby spornou věc mezi nimi rozhodla po právu a spravedlnosti. Ta si zatím hověla, jak si rozpustile vedou rozmařilé ženy, když nemají muže, kterého by se bály, měkce ležíc na vysoko nastlaných vyšívaných poduškách a o loket se opírajíc jako při porodu. Když pak, jdouc stezkou spravedlnosti a na osobu lidí nehledíc, celou při mezi nimi vzniklou rozsoudila po právu, tu ten, který spor na soudě nevyhrál, přes míru se rozhněvav, potřásl dvakrát či třikrát hlavou, a podle svého zvyku třikrát holí o zemi udeřiv a bradu slinou z plných úst poprskav, zvolal: „Toť křivda mužům nesnesitelná! Žena děravá se obírá mužskými soudy v lstivé mysli! Víme zajisté, že žena, ať stojí či na stolci sedí, málo má rozumu; oč ho má ještě méně, když na poduškách leží? Tehdy opravdu se hodí spíše k tomu, aby se poznala s mužem, nežli aby bojovníkům vynášela nálezy. Vždyť je věc jistá, že všechny ženy mají dlouhé vlasy, ale krátký rozum. Lépe by bylo mužům umříti než to trpěti. Nás jediné opustila příroda k hanbě všem národům a kmenům, že nemáme správce ani mužskou vládu a že na nás doléhají ženská práva.“
Na to paní, svou pohanu tajíc a bolest v srdci ženským studem zastírajíc, usmála se a pravila: „Tak jest, jak díš; žena jsem, jako žena žiji; ale snad proto si myslíte, že málo mám rozumu, že vás nesoudím metlou železnou, a poněvadž žijete bez bázně, právem mne nedbáte. Neboť kde je bázeň, tam je i kázeň. Ale nyní je velmi zapotřebí, abyste měli správce krutějšího, než je žena. Tak také holubi pohrdli kdysi bělavým luňákem, jehož si zvolili za krále, jako vy mnou pohrdáte, a knížetem sobě učinili jestřába, mnohem krutějšího, jenž vymýšleje si viny, jal se zabíjeti vinné i nevinné; a od té doby až podnes požírá holuby jestřáb. Jděte nyní domů, a koho vy si zítra vyvolíte za pána, toho si já vezmu za manžela.“

* * *

Druhého dne, jak bylo nařízeno, bez prodlení svolají sněm a shromáždí lid, sejdou se všichni dohromady a žena, sedíc na vysokém stolci, mluví k hrubým mužům: „Jak jsi politování

nadmíru hoden, ó lide, jenž neumíš svobodně žíti;

svobodou, kterou žádný dobrý muž neztrácí leda s životem, tou vy ne bezděky zhrdáte a nezvyklé porobě dobrovolně poddáváte své šíje. Běda, pozdě budete toho marně litovati, jako litovaly žáby, když vodní had, jejž si učinily králem, počal je usmrcovati. Nebo nevíte-li, jaká jsou knížecí práva,

zkusím jen několik slov vám povědět o této věci.

Předně snadno je knížete dosaditi, ale nesnadno dosazeného sesaditi. Neboť v této chvíli jest ten muž pod vaší mocí, ať ho povýšíte za knížete čili nic; jakmile však bude povýšen, vy i vše, co máte, bude v jeho moci. Před jeho tváří se budou třásti jak v zimnici vaše kolena a oněmělý jazyk přilne k suchému patru. K jeho hlasu jen tak tak budete z velikého strachu odpovídati: „Ano, pane; ano, pane,“ až on pouhým pokynem svým bez vašeho mínění toho odsoudí, onoho dá zabíti, jednoho rozkáže vsaditi do vězení, jiného oběsit na šibenici. Vás samé a z vás, kterých se mu zachce, jedny učiní sluhy, jiné sedláky, jiné poplatníky, jiné výběrčími, jiné katy, jiné biřici, jiné kuchaři, pekaři nebo mleči. Ustanoví sobě i plukovníky, setníky, šafáře, vzdělavatele vinic a polí, též žence, kováře zbraní, kožišníky a ševce. Vaše syny i dcery postaví do svých služeb, také z vašeho skotu, z koní a klisen neb z dobytka právě nejlepší si vezme podle své libosti. Všechno, co máte lepšího ve vsích, na polích, rolích, lukách a vinicích, pobere a obrátí v svůj prospěch. Ale proč vás dlouho zdržuji? Nebo nač to mluvím, jako bych vás chtěla strašiti? Trváte-li na svém předsevzetí a nemýlíte-li se v svém přání, oznámím vám jméno knížete i místo, kde jest.“
K tomu sprostý lid zajásá zmateným křikem; všichni jedněmi ústy žádají, aby jim byl dán kníže. K ním ona: „Hleďte,“ dí, „hle, za oněmi horami“ - a ukázala prstem na hory - „je neveliká řeka Bílina a na jejím břehu je viděti vesnici, jež slove Stadice. V jejím obvodu jest úhor, zdéli a zšíři dvanáct kročejů, jenž ku podivu, ač leží mezi tolika poli, přece nenáleží k žádnému poli. Tam váš kníže oře s dvěma strakatými voly; jeden vůl má vpředu dokola bílý pás a bílou hlavu, druhý jest od čela po zádech bílý a zadní nohy má bílé. Nyní, je-li vám libo, vezměte mou řízu, plášť i přehozy, jaké slušejí knížeti, jeďte vyřídit tomu muži vzkaz ode mne i od lidu a přiveďte sobě knížete a mně manžela. Muž má jméno Přemysl, ten na vaše hrdla a hlavy přimyslí mnohá práva. Jeho potomstvo bude v celé této zemi panovati na věky věkův.“ 



PublisherVýbor z české literatury od počátku po dobu Husovu, p. 62-65., ČSAV, Praha, 1957

Kosmas krónikája (Hungarian)

A harmadik, korban legfiatalabb, ám bölcsességben legérettebb leányt Libušénak hívták; ő is épített egy várat, mely az akkori időkben a leghatalmasabb volt a Zbečno falunál elterülő erdő szélén, és önnön nevéről Libušínnak keresztelte el. Libušénak nem volt párja az asszonyok között; ítéletében előrelátó, beszédében határozott, testében szemérmes, erkölcseiben nemes volt; senki sem múlta felül a nép fölötti ítélkezésben, mindenkihez szívélyes, sőt még inkább kedves volt a női nem eme ékessége és dicsősége, ki olyan előrelátóan osztogatta parancsait, mintha csak férfi volna. De mert senki sem tökéletesen boldog, ez a kiváló és dicséretre méltó asszony - ó, boldogtalan emberi sors - jósnő volt. S mert számos igaz eseményt jövendölt meg népének, apja halála után az egész törzs általános tanácskozásra gyűlt össze, és Libušét választotta meg törvénytevőjének.
Történt, hogy két, nagy vagyonú és nemes származású férfiú között, kik holmi vezetői voltak a népnek, parázs vita támadt szomszédos szántóföldjük mezsgyéje miatt. A perlekedés kettőjük között odáig fajult, hogy körmükkel egymás sűrű bajszába szántottak, és válogatott káromlásokkal és csettintgetésekkel szégyenteljesen pocskondiázva egyik a másikát, nagy dérrel-dúrral az udvarba vonultak, zajosan az úrnőjük elé álltak, és esedezve kérték, hogy jog és igazság szerint döntsön peres ügyükben. Eközben Libuše, hasonlatosan a pajzán és csintalan asszonyokhoz, kiknek nincs férjük, akitől tartaniuk kell, puhán elomolva heverészett a magasra polcolt hímzett párnákon, és akárcsak szülés közben, a könyökére támaszkodott. Amikor aztán, az igazak ösvényén járva, és a civakodók személyét nem méltányolva, jogos ítéletet hozott a kettőjük között támadt perben, a vesztes fél határtalan haragjában kétszer vagy háromszor megrázta a fejét, szokása szerint botjával háromszor megdöngette a padlót, és nyálát fröcsögve tele torokból felkiáltott: - Tűrhetetlen igazságtalanság ez a férfinéppel szemben! Egy lyukas asszony foglalkozik férfidolgokkal csalafinta agyában! Biztosan tudjuk, hogy az asszony, akár áll, akár széken ül, kevés eszű; ugyan bizony mennyi esze lehet, amikor párnákon hever? Így valójában inkább arra alkalmas, hogy megismerje a férfit, semmint hogy ítéletet hozzon bajnokok fölött. Hiszen köztudott dolog, hogy minden asszonynak hosszú a haja, de rövid az esze. Jobb lenne a férfiaknak meghalni, semmint ezt eltűrni. Egyedül bennünket hagyott cserben a természet, szégyenére valamennyi nemzetnek és törzsnek, hogy sem vezérünk, sem férfi uralkodónk nincs, és egy asszony törvényei sújtanak bennünket.
Erre az úrnő, titkolva megaláztatását és női szeméremmel leplezve szíve fájdalmát, elmosolyodott és így szólt: - Úgy van, ahogy mondod; asszony vagyok, asszonyként élek; ám alighanem azért gondoljátok, hogy kevés az eszem, mert nem ítélkezem felettetek vasvesszővel, s mivel rettegés nélkül éltek, joggal nem adtok a szavamra. Mert ahol rettegés, ott fegyelem is van. Most azonban felettébb szükséges, hogy kegyetlenebb vezéretek legyen, mint egy asszony. Ti most megvettek engem, ahogyan annak idején a galambok is megvetették a fehér kányát, akit királyukká választottak, és a százszorta kegyetlenebb héját tették meg fejedelemnek, aki bűnöket koholva nekiáll gyilkolni vétkeseket és vétleneket; ettől fogva mindmáig a héja falja föl a galambokat. Most menjetek haza, és akit holnap uratoknak választotok, azt én férjemül fogadom.

* * *

Másnap a parancshoz híven késedelem nélkül összehívják a gyűlést, felsorakoztatják a népet, együvé gyűlnek mindnyájan, és a magas trónszéken ülő asszony így szól a durva férfinéphez: - Mily végtelenül

sajnálatra méltó vagy, ó, népem, ki nem tudsz szabadon élni;

a szabadságot, mit minden derék férfi legfeljebb az életével együtt veszít el, ti készakarva megvetitek, és önként hajtjátok fejeteket a szokatlan iga alá. Jaj nektek, késő és hasztalan lesz a megbánás, ahogyan hasztalan sajnálkoztak a békák is, amidőn a királyukká választott vízisikló öldökölni kezdte őket. Amennyiben nem tudnátok, miféle jogokkal bír egy fejedelem,

csupán néhány szóval megkísérlem tudatni veletek.

Mindenekelőtt könnyű egy fejedelmet megválasztani, de nehéz a megválasztottat megfosztani hatalmától. Mert e pillanatban ez a férfiú a „ti kezetekben van, akár fejedelemmé emelitek, akár nem; de mihelyt megválasztjátok, ti magatok és minden javatok az ő uralma alá kerül. Térdetek hideglelősen remegni fog színe előtt, és néma nyelvetek kiszáradt szájpadlásotokhoz tapad. Szavaira nagy félelmetekben csak annyit tudtok majd válaszolni, hogy: „Igen, uram; Igen, uram”, mire ő egyetlen intéssel és véleményetek kikérdezése nélkül az egyiket elítéli, a másikat megöleti, kit tömlöcbe vet, kit akasztófára küld. Benneteket pedig, s közületek is azt, akire választása esik, megteszi szolgának, a másikat parasztnak, adófizetőnek, behajtónak, megint a másikat hóhérnak, pribéknek, szakácsnak, péknek vagy molnárnak. Kiválasztja magának az ezredeseket, századosokat, sáfárokat, a szőlők és a földek művelőit, az aratókat a fegyverkovácsokat, a szűcsöket és csizmadiákat is. Fiaitokat és leányaitokat a saját szolgálatába állítja, marháitok, lovaitok, kancáitok vagy más jószágotok legszebb példányait veszi el tőletek tetszése szerint. Mindazt, ami falvaitokban, földjeiteken, mezőiteken, réteiteken és szőlőitekben szép, összeszedi és a saját hasznára fordítja. De miért is tartalak fel ily sokáig benneteket? Ha kitartotok elhatározásotok mellett, és kívánságotok nem elhibázott, tudatom veletek a fejedelem nevét, és a helyet, ahol megtaláljátok.
Az ostoba nép erre eszeveszett kiáltozással felujjong; egy emberként követeli, hogy fejedelmet választhasson. Libuše így szól: - Nézzétek - mondja -, amott, a hegyeken túl - és ujjával a hegyvonulatra mutat -, folyik a kis Bilina folyó, annak a partján találtok egy falut, a neve Stadice. A falu határában van egy parlag, széltében hosszában tizenkét lépés, s noha megannyi szántóföld veszi körül, különös módon egyikhez sem tartozik. Ott szánt a fejedelmetek két tarka ökörrel; az egyik ökörnek elöl fehér gallérja van és fehér a feje, a másiknak a homlokától a hátáig fut végig a fehér csík, és fehér a két hátsó lába is. Most pedig, ha ti is úgy akarjátok, fogjátok a köntösömet, a fejedelemhez méltó palástot és általvetőt, adjátok át e férfiúnak jómagam és népem üzenetét, és hozzatok magatoknak fejedelmet, nekem pedig hitvest. A férfiú neve Přemysl, sokféle törvényt eszel majd ki nyakatokra és fejetekre. S utódai örök időkig uralkodni fognak az egész országon.



Source of the quotationA cseh irodalom kistükre, p. 20-23., Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990

minimap