This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Olbracht, Ivan: Az Úr csodát tesz (Zázrak s Julčou in Hungarian)

Portre of Olbracht, Ivan

Zázrak s Julčou (Czech)


Lidé chtějí za své peníze něco mít, obchod je zároveň zábavou, a věru, kdyby toho nebylo, bylo by v Polaně o vyražení postaráno po čertech špatně. Ale je zábavou také pro prodávajícího, a obchod bez zábavy je snad vydělávání peněz, ale žádný obchod.
Tak ve vesnickém krámě, vonícím východem republiky a kromě toho ještě octem, petrolejem a tištěnými látkami, se Sura Fuxová baví s rusínským gazdou Mytrem Mazuchou, který za půldruhé hodiny už prohlédl a proklepal všechny kosy a teď u těch tří zvláště vybraných zkouší palcem napříč ostří a na tu nejlepší z těch tří nejlepších zvoní mrzutě kloubem, jako by z ní chtěl odťukati těch posledních padesát haléřů, které, jak se zdá, už Sura nesleví. Suřin otec, Salamon Fux, se baví s rusínskou dívkou, která si kupuje šátek, a se třemi ženami, které jí při tom přišly pomáhat; vytahuje z regálu šátky, červené, zelené, žluté, s cetkami i bez nich, rozprostírá je, protřepává a ukazuje proti světlu měnivost jejich barev. Z obecné strany pultu mu pomáhá chválit kvalitu a láci Bajnyš Zisovič, ale poněvadž žádal Salamon Fux za ten červený se žlutými růžemi a stříbrnými plíšky dvacet pět korun a ženy nabídly deset a poněvadž jsou teprve na dvaceti dvou korunách padesáti haléřích, a Bajnyš Zisovič tedy vidí, že to bude trvat ještě dlouho a k delšímu rozhovoru se Salamonem že se nedostane, jde k Suře:
„Suro, navaž mi čtyři kila mouky!“ poroučí si.
„Ale platit, Bajnyši!“ povídá Sura.
„C!“ praví uraženě Bajnyš a pohodí hlavou, neboť na tak špinavé podezírání věru ani slovy odpovídati nelze.
Sura tedy staví na váhu papírový pytlík a nabírá hrncem z truhlíku kukuřičné mouky.
„Tak ten padesátihaléř slevíte!“ říká Myter Mazucha a povídá to tak, jako by to mezi nimi bylo již dávno smluvně stvrzeno.
„M - m!“ vrtí s úsměvem hlavou Sura.
„Tak mi tedy přidejte kornoutek cukroví pro děti!“
„Ten stojí korunu.“
„Tak alespoň kostku cukru!“ bručí mrzutě gazda.
„Ba ne!“
Balík kukuřičné mouky pro Bajnyše Zisovče jest navážen, zabalen a on se ho chce chopit. Ale Sura drží. Mají na něm ruce oba.
„Peníze!“ směje se Sura, protože by z člověka dávno nic nezbylo, kdyby se měl stále jen zlobit.
„Copak ti je nedám?“
„No tak sem s nimi!“
„Copak jsem tu ještě nikdy nekupoval čtyři kila mouky?“ povídá Bajnyš trochu podrážděně.
„Tak ten kousek cukru pro děti!“ žádá hlučně Myter Mazucha a sebevědomě sází na stůl peníze.
Sura se zmocňuje pytlíku s kukuřičnou moukou a klade jej vzadu na regál, přestože se Bajnyš Zisovič daleko naklání přes pult, tahá ji za sukně a volá: „No tak počkej!“
Sura jde k Mazuchovi, zjišťuje, že chybí dvacet haléřů, ale gazda se o tom dlouho nechce dát přesvědčit. Pak se Mazucha znova vrací k tomu kornoutku cukroví pro děti. Pak dokazuje, že je kosa drahá. Ale Sura před ním nehnutě stojí, upírá oči nad jeho hlavu do prázdného vzduchu, když gazda vykládá o cenách kos u Schönfeldů ve městě a o tom, jaká by to byla hanba, kdyby mu alespoň tu kostku cukru nepřidala, povídá Sura znuděně, neodtrhávajíc oči z prázdna:
„Chybí tu dvacet haléřů.“
„No tak já vám je zítra přinesu,“ prohlašuje konečně Mazucha.
„Ale ano,“ odpovídá vlídně Sura, shrabuje peníze, bere kosu, klade ji vzadu také na regál, „já vám tu kosu do zítřka uschovám.“
Mazucha dokazuje, že ji dnes potřebuje, hubuje a Sura zatím obsluhuje nějaké dítě, které si přišlo pro ocet.
„No tak, Suro!“ povídá energicky Bajnyš, zatímco Myter Mazucha hází na pult zlostně dvacetihaléř.
„M - m!“ vrtí hlavou Sura.
„Šuleme,“ volá Bajnyš zlostně na starého Fuxa, který je s cenou na jedenadvaceti korunách a se ženskými a se šátkem až u dveří, neboť utíkati ke dveřím a vraceti se zas k pultu je jedním z pravidel této zábavy.
„M – m!“ vrtí hlavou Salamon.
Bajnyš Zisovič se tedy opírá o pult, drbe se v kaštanovém plnovousu, a zatímco Sura váží jakési ženě pytlíček dobytčí soli, myslí si: No nemám... Upíři! Vydřiduši! Ať máte černý rok, prasečí hlavy! Kdybych měl, hodil bych vám tu pětikorunu pod nohy. Nemám, no! Ale Bajnyš Zisovič si to nemyslí jen tak, jak už se v hlavě převalovávají neurčitosti, nýbrž myslí si to slovy zcela určitými a ono NEMÁM dokonce velmi hlasitě a jaksi velkými písmeny. Nemám, nemám, nemám... Ale co dělat? Žena čeká doma na mouku.


PublisherČeskoslovenský spisovatel, Praha
Source of the quotationGolet v údolí, p. 9-11.

Az Úr csodát tesz (Hungarian)


Ha az ember vásárol, szeretne minél többet kapni a pénzéért. Az üzlet egyúttal kedvtelés is, és ha nem így volna, akkor Polanában bizony kutyául állna a szórakozás dolga. Az üzlet az eladó számára is szórakozás, és az olyan üzlet, amely nem szórakozás, legfeljebb pénzkeresés lehet, de nem üzlet.
Így hát a falusi boltban, amelyet a köztársaság keleti végének s ezenkívül az ecetnek, petróleumnak és festett vásznaknak szaga tölt be. Fux Szure beszélget Miter Mazuhával, a ruszin gazdával, aki másfél óra alatt átvizsgált és átkopogtatott minden kaszát, ami a boltban fellelhető volt, és most a kiválasztott három legjobbat mustrálja, hüvelykujját keresztben jártatva az élükön. Aztán megfogja a három legjobb közül a legjobbikat, és dühösen kopogtatja mutatóujja bütykével, mintha azt az ötven fillért akarná kikopogni belőle, amit Szure, úgy látszik, már nem fog leengedni az árából.
Szure apja, Fux Salamon egy ruszin lánnyal beszélget, aki kendőt vásárol, és azzal a három asszonnyal, akik a lánnyal jöttek, hogy segítsenek neki vásárolni. Salamon piros, zöld, sárga mintás és sima kendőket vesz le a polcról, kiteregeti, meglobogtatja, és a fénnyel szemben mutatja, hány színben játszanak. A pult közönség felőli oldaláról Ziszovics Bajnis segít neki dicsérni a kendők minőségét és olcsóságát, de mivel Fux Salamon a sárga rózsás, ezüst pikkelyekkel idehintett piros kendőért huszonöt koronát kért, az asszonyok pedig tízet ígértek, és mivel még csak huszonkét korona ötven fillérnél tartanak, Ziszovics Bajnis látja, hogy a dolog még sokáig fog tartani, és hosszabb beszélgetésre Salamonnal nem kerül sor. Ezért átmegy Szuréhoz:
- Szure, mérjél ki nekem négy kiló lisztet - adja fel a rendelést.
- De fizetni. Bajnis! - mondja Szure.
- Ccc! - sziszeg sértődötten Bajnis, mert ilyen piszkos gyanúsításra nem is lehet szavakkal felelni.
Szure tehát papírzacskót tesz a mérlegre, és egy bögrével kukoricalisztet mer bele a ládából.
- Hát azt az ötven fillért leengedi! - mondja Miter Mazuha olyan hangon, mintha ezt az engedményt már régen szerződéssel rögzítették volna.
- Mmm! - csóválja fejét mosolyogva Szure.
- Hát legalább egy stanicli cukrot adjon a gyerekeknek!
- Az egy koronába kerül.
- Hát legalább egy darab kockacukrot! - morog mérgesen a gazda.
- Nem, nem!
Ziszovics Bajnis kukoricalisztje ki van mérve, be van csomagolva, és Bajnis el akarja vinni. De Szure tartja a csomagot. Mindkettőjük keze rajta van.
- Ide a pénzt! - nevet Szure, mert mivé válna az ember, ha mindig csak bosszankodna.
- Azt hiszed, nem adom meg?
- No, ide vele!
- Hát sohase vettem még én itt négy kiló lisztet? - kérdi Bajnis kissé ingerülten.
- Hát azt a darab cukrot a gyerekeknek! - követelőzik hangosan Miter Hazuha, és öntudatosan rakja pénzét a pultra.
Szure Mazuhához megy, megállapítja, hogy húsz fillér hiányzik, de a gazdát nem sikerül meggyőznie. Azután Mazuha újból rátét a stanicli cukorra, majd azt bizonygatja, hogy a kasza drága. De Szure mozdulatlanul áll előtte, elnéz a gazda feje fölött, és amikor Mazuha a városi Schönfeldék kaszaárairól beszél, meg arról, milyen szégyen volna, ha Szure még azt az egy kockacukrot se adná ráadásul, Szure szemrebbenés nélkül, unottan megszólal:
- Húsz fillér hiányzik.
- No hát majd holnap behozom - jelenti ki végre Mazuha.
- Jól van - mondja barátságosan Szure, összeszedi a pénzt, elveszi a kaszát, és hátrateszi a polcra -, félreteszem magának holnapig. Mazuha bizonygatja, hogy a kasza ma kell neki, szidja Szurét, aki ezalatt ecetet ad egy gyereknek.
- Ide figyelj, Szure! - szól energikusan Bajnis, mialatt Miter Mazuha dühösen a pultra dobja a hiányzó húszfillérest.
- Mmm! - rázza fejét Szure.
- Sulem! - kiabál Bajnis dühösen az öreg Fuxra, aki a kendő árával már huszonegy koronánál, az asszonyokkal és a kendővel pedig az ajtónál tart, mivelhogy az ajtóhoz és onnan vissza a pulthoz szaladni a játék szabályaihoz tartozik.
- Mmm! - rázza fejét Salamon.
Ziszovics Bajnis tehát a pultnak támaszkodik, gesztenyeszín szakállát vakargatja, és mialatt Szure marhasót mér egy asszonynak, elgondolja: No... hát nincs. Vérszopók! Uzsorások! Jöjjön rátok fekete esztendő, disznófejűek. Ha volna, lábatokhoz dobnám azt az ötkoronást. De hát nincs, no! De Ziszovics Bajnis ezt nem úgy gondolja el, ahogy az ember mindenféle határozatlan dolgokat szokott a fejében forgatni, hanem egész pontosan megfogalmazott szavakkal, sőt azt a NINCS-et nagyon hangosan és mintegy nagybetűkkel gondolja. Nincs, nincs, nincs... De mit csináljak? Az asszony otthon vár a lisztre!
Odamegy tehát az ajtóhoz, ahol Salamon áll a három asszonnyal, és zsidóul mondja:
- Sulem, hát maga nem hitelez nekem négy kiló lisztet?
- Nem.
- Tudja, hogy nyolc gyerekem van?
- Én tehetek róla! - mondja hűvösen Fux Salamon, és újból szétteríti az asszonyok előtt a sárga rózsás piros kendőt.
- Azt tudom. De maga tudja-e, hogy tegnap óta nem ettek?
- Hiába, Bajnis. Két éve tartozol már nekem nyolcvan koronával...
- Hát nem dolgozok magának a lóval?
- Ó, igen, a lóval dolgozol nekem, de ledolgozol húsz koronát, és huszonötért veszel magadnak árut.
- Persze, mintha adna nekem valaki!
- És az adósság mindig ugyanannyi. Kár erről tovább beszélni, Bajnis - és Fux Salamon már megint az asszonyokhoz fordul: - No hát a jó barátság kedvéért... -, és visszavezeti őket a pulthoz. - Húszért!
Bajnis ismét a pulthoz támaszkodik, és azt gondolja magában: Tegyük fel, mert ilyesmit mindig elképzelhet az ember, tegyük fel, hogy például egy százas volna a zsebemben! Vajon felváltanám-e e miatt a rühös miatt? Mert ha az ember felvált egy ilyen zöld százkoronást, és nem teszi el egészben, az olyan, mintha már nem is volna száz korona. Mert az asszonyok megvadulnak, ha pénzt látnak: kukorica kell, krumpli kell, sábeszre fehér kenyér kell, és Hanelének már egy ingecskéje sincs a rongyai között, és honnan lesz télire cipő... és mit tudom én még mi minden...?! Bajnis felsóhajt: Ojojojoj…! Lehet, hogy mégiscsak felváltanám! És tovább hajtogatja magában: Hát nincs... Hajaj!


PublisherMadách, Bratislava – Európa, Budapest
Source of the quotationKárpátaljai trilógia, p. 15-17.

minimap