Úgy ivott szimfóniát,
ahogy mi kávét,
fel se keverte.
Egyetlen ártalmatlan kérdésünktől:
mik a totóeredmények?
ő rögtön ideológiai következtetésekkel
fejelt vissza, megidézett jelenkort
és ókort, és szögletet ítélt Freudnak.
Ha látta, hogy egy kutya levizeli a lámpaoszlopot,
ő rögtön kitárta szárnyát,
és fél óra hosszat lebegett
két-három évezrednyi magasban,
amíg mi, földszintes teherhordók,
kushadtunk odalent.
Rágott körmű kezünket az asztal alá dugtuk,
irtó szerettük volna kupán vágni
ezt a komplexumokkal ékített fickót.
Gyűlöltük őt,
mert olyanok voltunk mellette, mint a
szűkhomlokú kannibálok, akikhez a tüzesbotos
és üvegszemű fehér uraság leereszkedik.
Így is volt.
Eszünkbe jutott, mi volna,
ha fele agyát kiosztaná?
Egy délután aztán megettük őt.
Okosabbak ugyan nem lettünk tőle
de legalább nem is irigyeljük.
