Christensen, Inger: Gyengéden az éjhez támaszkodom (Læner mig ømt mod natten in Hungarian)

Læner mig ømt mod natten,

ved hjælp af et rustent gelænder,

finder jeg frem til min kind og min skulder,

finder jeg frem til min ømhed:

jern og kød.

                   Resten er faner

tyst blafrende, spørgende ude og inde,

i nattens rum, i sindets rum:

                                             død?

Iægger min hånd over nattens

skævende ansigt.

piller lidt rust af min kind.

Gyengéden az éjhez támaszkodom,

egy rozsdás rács segítségével

eljutok arcomig és vállamig,

eljutok gyengédségemig:

a húsig s a vasig.

     Zászló csupán a többi,

némán lobogó, kint s bent kérdező,

az éj mélyén, a lélek mélyén:

     a halál?

az éjszaka megremegő

arcára ráfektetem a kezem,

lesöprök államról egy pici rozsdát.