Nielsen, Morten: A feltámadás csodája (Opstandelsens under in Hungarian)

Jorden har Svaner. Valmuer staar i Brand.
Skibe besynger Havet i Aalborg Havn.
Skygger, der vandrer over usynligt Land,
strejfer min Haand, standser, og hvisker mit Navn.
 
Blomster blir Frugt. Jorden skal høste dem hjem.
Vidt skal de blomstre igen i en Midsommerstorm.
Dybet i Verden stiger og bruser frem,
møder mig her, gløder, og finder en Form.
 
Blomster blir Frugt. Frugten er stille og graa –
Døden staar stum i min Haand, og i Saft og Blod:
Dybt i det Træ, Øjnene hviler paa;
under den lyse Knitren af Grus for min Fod.
 
Vent paa mig nu, du der er mørk og lys –
menneskefødte Bærer af Fryd og Smerte.
Verden var død. Skøn staar den op paany
ved Tingenes blide Forløsningsleg i dit Hjerte.
 
Underet sker - og du er en Fe som tryller
med alting omkring mig - og gir det din dybere Glød.
Se, jeg har Skibe, se jeg har Blomster og Storme,
Himle og tøvende Skygger. Et Liv og en Død.

Hattyúk a parton. Üszkösre sült a mák.
Az Aalborg-öböltől búcsúzom egy hajón.
Árnyék barangol a titkos földön át
s néven nevezve, kezemre ráhajol.
 
Virágból gyümölcs lesz, s befogadja a por,
a nyár meg viharral újból virágra csap.
Az életnek mélye felszínre törve forr,
rámlel, felizzik, s másult formára kap.
 
Virágból gyümölcs lesz, s lesz a gyümölcs fehér -
halál ül kezemben, véremben, mindenütt,
a fák gyűrűjében, ahová szem sem ér
s a fénylő csomójú fűben lábam előtt.
 
Árad belőled az öröm és a kín,
te Fény és te Árnyék, várj még, várj még reám!
Ha széthullt a Föld, még újjákél romjain,
szíved megoldó, szép játékainál.
 
Varázsolsz, te tündér, és cselekszel csodát
mindenkivel, ki élve lángba száll.
Enyém, nézd, a felhő, a vihar, a virág,
az ég s a hajók is. Az élet s a halál.