Arendt, Erich: Tűzszár (Feuerhalm in Hungarian)

Für Gerhard Altenbourg
 
Lavagesichtig die Leiber,
dünn, im Un-
fußbaren.
   Stein einst,
   im Allein, der
   geblickt hat.
 
          Verhängt ist –
 
Nun aber,
Schreiten! wie
Gegenwind in das
Leere.
   Die Hände
   schaufeln
ihr Schweigen. Doch wo
 
          fangen ein
 
anderes Aug,
von blinder zu blinder
Luft geschliffen.
   Dunkel der Grund. Da
   ein Feuerhalm, schon
 
brennen die
 
   (geh
    ins Offene, weit –)
 
Füße
des Himmels:
 
          Gaumenlos
          oben
 
srieht es um dich.

Gerhard Altenbourgnak
 
Lávaarcúak a testek,
vékonyak, a lábbal
érinthetetlenben. 
   Valaha kő,
   egyedül, ami
   látott.
 
       Eltakarva –
 
De most
lépni! mint
az ellenszél
az ürességbe.
   A kezek
   ássák
hallgatásukat. De hol
 
       lelnek
 
más szemet,
vak szélből vak
szélbe vonszolva.
   Sötét a föld. Amott
   egy tűzszár,
 
égnek
 
   (menj
   a nyitottba, messze −)
 
az ég
talpai:
 
        Íny nélkül
        fönt
 
rólad beszél a szem.