Arndt, Ernst Moritz: Zengő dalok 3. (Klinglieder 3. in Hungarian)

Woher, du süßes Bild aus Licht gewoben,
Um das die Schönheit fließet, wie die Sterne
Umfließen jene Burg der blauen Ferne,
Wo Gott die Myriaden Geister loben?
 
Hast du hieher, mein Engel, dich erhoben,
Daß ich den Himmel schon auf Erden lerne,
Demütig lieb' und hoff' und dulde gerne,
Das heiße Herz sehnsüchtig stets nach oben?
 
Du winkest mild, wie Himmelsliebe winket,
Und weisest auf die ewig hellen Kerzen
Dort oben, auf die bunten Blumen unten;
 
Und wie du, Süße, lächelst, sinkt und sinket,
Wie Sterne zu dem Meer, ein Licht zum Herzen,
Und in Entzückung ist das Leid verschwunden.

Hogy van az, édes Látomás, hogy itten
állsz fényből szőve s körülvesz a szépség,
mint csillagok az éter messzi kékjét,
hol szellemmiriád dicséri Istent?
 
Te Angyal, szárnyad mikor ide libbent,
e földön enyém már az égi érték,
égő szívvel magasba vágyva élnék,
reménnyel s alázattal tűrve mindent.
 
Szelíden intesz, mint égiek intnek,
az Örök fénylő gyertyákra figyelve
ott fenn, és itt lenn sok tarka virágra;
 
s ahogy mosolyogsz, merül lágy tekintet,
mint csillag a tengerbe, fény szivembe
s bánatom tűnik lelkem mámorába.