Baader, Johannes: Önreklámozás (Reklame für mich in Hungarian)

(Rein geschäftlich)  

Hindendorf, Ludenburg sind keine historischen Namen. Es gibt nur einen historischen Namen: Baader. Diese Herren, die an den Marionettenfäden der Ewigkeit baumeln, die ich lenke, vergessen, daß der Krieg verlorenging, weil sie in Deutschland klüger sein wollten als der Präsident des Weltalls. Schon im Januar 1914 erklärte ich ganz klar und deutlich: Deutschland ist der Sitz des Weltalls, belegte diese Erklärung mit den tiefsten kosmischen Gedanken und unterzeichnete sie mit den magischsten aller Namen, so daß kein Einsichtiger vor der Tatsache vorübergehen konnte, daß hier endgültig das Ultimatum gestellt war, dessen Nichtbeantwortung zur Katastrophe von Sarajewo führen mußte. Noch am 23. Juli 1914 war es Zeit, durch Einräumung der Funkstation Nauen dem Präsidenten des Weltalls das Wort zur Niederschlagung der drohenden Wolke zu erteilen. Allein die konstitutionell verantwortliche Weltregierung erklärte dem Präsidenten die Notwendigkeit des Verzichts, und so konnte die Mobilmachung ungehindert befohlen werden. Am 12. September 1914 war die Illusion des Siegs über Frankreich vernichtet. Die Regierung ließ durch untergeordnete Gemeindeorgane den Präsidenten der Welt verhaften, allein es war umsonst, daß sie ihn am 11. Oktober wieder freigab; die Kundgebung der Wahrheit war zu spät. Papst Benedikt XV. konnte sich nicht entschließen, Ende 1915 eine Rundreise durch die kriegführenden Staaten zu unternehmen, deshalb blieben alle seine Friedensversuche ein Schlag ins Wasser, und was der Amerikaner Russell in Brooklyn vorausgesagt hatte, traf ein: das Papsttum hat abgewirtschaftet, die Presse bringt seine Kundgebungen nur noch auf der zweiten Seite unter Miszellen. Ich wollte den bedrängten Hindendorf und Ludenburg Ende 1916 ein Friedensbrett reichen. Ich erklärte dem Kaiser: Rufen Sie zu Weihnachten 1916 die Völker der Erde vor den Richterstuhl des Präsidenten des Weltalls in das Königliche Schloß zu Stuttgart. Aber der Kaiser, der immer noch an der paranoischen Idee laborierte, aß er der Präsident der Welt sei, lehnte meinen Vorschlag und kam selbst mit seinem Friedensangebot heraus, was atürlidi gänzlich verfehlt war. Ich ging jetzt direkt an die ront nach Flandern, setzte mich an die Spitze der Trup-n, aber die Etappe fiel mir in den Rücken, man schleppte mich in den Justizpalast der Vierten-Armee-Inspektion nach Gent, internierte mich in der Kaiser-Wilhelm-Kaserne, und die Folgen kennt man. Czernin schrieb in Wien seinen geheimen Bericht an den Kaiser Karl: der Bericht gelangte in die Hände der Entente; Wilson wurde ersucht, dem deutschen Volke klarzumachen, daß der Präsident von Amerika die Sorge für sein Wohl übernommen und jede  weitere Bemühung in Deutschland überflüssig sei. Vergebens machte ich am 19. September 1917 meinen Besuch in Kreuznach. Hindendorf und Ludenburg erklärten mir beide gleichzeitig, meine geistigen Tanks seien ganz ungefährlich, und sie übernähmen nach wie vor jede Garantie für den Sieg. Gegen diese Verblendung gab es kein Mittel mehr. So trat ich im Frühjahr 1918 zum Dadaismus über. Man ernannte mich zum Oberdada. Aber statt daß man am 9. November vernünftig geworden wäre und, nun die Bahn frei war, mir das ehemals kaiserliche Schloß eingeräumt und mich zum Diktator des Proletariats ernannt hätte, lehnte Liebknecht die deutsche Präsidentschaft, die ihm Adolf Hoffmann auf dem Balkon des Schlosses anbot, ab: am 17. November versuchte ich im Dom eine letzte Klärung der Sachlage: Adolf Hoffmann, der damals im Kultusministerium saß und zu dessen Ressort die Angelegenheit gehörte, ließ mich im Stich, und so wurden Karl Liebknecht und Rosa Luxemburg am 15. Januar im Edenhotel ermordet. Dann folgte ein Schlag auf den andern. Am 7. Mai wurde der Friedensvertrag in Versailles überreicht, nachdem ich am 19. April vergeblich im Reichsministerium persönlich meine Karte abgegeben und festgestellt hatte, daß ich nicht tot bin, auch wenn die Presse mich für tot erklärt hat. Aber wieder redete ich vergeblich. Scheidemann und Ebert wußten alles besser, bis zum 28. Juni. Doch inzwischen war unser »dada l« erschienen, wir hatten die alte Zeitrechnung abgeschafft und mit dem Jahr A=1 die neue Zeitrechnung des wirklichen Weltfriedens begonnen. In der gleichen Stunde, in der man in Versailles den Friedensvertrag unterzeichnete, übergab ich das Buch des Weltgerichts (das Buch HADO) in Berlin der Öffentlichkeit und ließ am 16. Juli im Plenum der Nationalversammlung zu Weimar die Präsidentschaft des Weltalls ausrufen:

Der Präsident des Erdballs sitzt im Sattel des weißen Pferdes DADA.

Als dann die große Farce des Untersuchungsausschusses losging und die Aktivisten von rechts Hindendorf und Ludenburg auf den Schild heben wollten, stellte ich mich selbst auf die Tribüne, schlug Lehrer Hagendorfs Lesepult auf und lachte über den deutschen Sozialismus, Kommunismus, Nationalismus einschließlich der Einwohnerwehr von Charlottenburg. Und während alle bisherigen Mittel nichts geschafft hatten, dieses Mittel schlug ein. Es erfüllte in glänzender Weise alle Forderungen, die der Lehrer beim Lesen an den Schüler zu stellen hat. Das Lesepult wurde in allen Schulen der Republik Preußen, der Republik Deutschland, des Völkerbunds und der umliegenden wilden Staatsgemeinschaften obligatorisch in Betrieb genommen, dadurch wurde der Präsident, der am Vertrieb prozentual beteiligt war, Groß-Kapitalist. Er konnte die Propaganda für die Diktatur der Intelligenz mit unbeschränkten kapitalistischen Mitteln auf breitester Basis durchführen. Somit fiel der Kapitalismus in sich zusammen. Eine ganz neue Weltordnung erhob sich, und wahrhaftig, das Jahr l wurde das erste Jahr des Weltfriedens, und dies dankt die Welt allein Lehrer Hagendorfs Lesepult und dem Schreiber dieses, Oberdada, Präsident des Erd- und Weltballs, Leiter des Weltgerichts, Wirklichen Geheimen Vorsitzenden des intertellurischen, oberdadaistischen Völkerbundes im DADACO. (DADACO ist der dadaistische Weltatlas, Verlag Kurt Wolff, München. Alles weitere lese man bitte nach im DADACO.)

Präsident Baader, 

Alleinvertrieb von Lehrer Hagendorfs Lesepult. 

Steglitz, Berlin und Werder a. H.

(tisztán üzleti alapon)

Hindendorf, Ludenburg nem történelmi nevek. Egyetlen történelmi név van: Baader. Ezek az urak, akik az örökkévalóság marionettszálain himbálóznak, amelyeket én mozgatok, elfelejtik, hogy a háborút elvesztették, mert Németországban okosabbak akartak lenni a világegyetem elnökénél. Már 1914 januárjában egyértelműen és világosan elmagyaráztam: Németország a világegyetem középpontja, ezt a magyarázatot a legmélyebb kozmikus gondolatokkal bizonyítottam, és alátámasztottam minden nevek legmágikusabbikával, úgyhogy senki, aki felfogta, nem hagyhatta figyelmen kívül azt a tényt, hogy itt véglegesen felállíttatott az az ultimátum, melynek válasz nélkül hagyása szükségszerűen vezetett a szarajevoi katasztrófához. 1914 július 23-án még lett volna idő arra, hogy a Nauen rádióállomás átengedésével a világegyetem elnökének megadjuk a szót a fenyegető felhők megsemmisítéséhez. Egyedül az alkotmányosan felelős világkormány magyarázta el az elnöknek a lemondás szükségességét, és így zavartalanul kiadhatták a parancsot a mozgósításra. 1914. szeptember 12-én megsemmisült a Franciaország feletti győzelem illúziója. A kormány alárendelt közösségi szervezetek révén elfogta a világ elnökét, csakhogy ok nélkül, így október 11-én újból szabadon bocsátotta; az igazság közzététele elkésett. XV. Benedek pápa nem tudta elhatározni magát arra, hogy 1915 végén körutazást tegyen a háborúzó országokban, ezért minden béketörekvése hiábavalónak bizonyult, s amit az amerikai Russel Brooklynban megjósolt, bejött: a pápaság levitézlett, a sajtó a pápa közleményeit már csak a második oldalon, a rövid hírek alatt teszi közzé. 1916 végén békejobbot akartam nyújtani a szorongatott Hindendorfnak és Ludenburgnak. Elmagyaráztam a császárnak: hívja a Föld népeit 1916 karácsonyára a világegyetem elnökének ítélőszéke elé a stuttgarti királyi palotába. De a császár, aki még mindig azzal a paranoiás eszmével bajlódott, hogy ő a világ ura, elvetette a javaslatomat, és ő maga állt elő a békeajánlatával, ami persze teljesen elhibázott volt. Ekkor közvetlenül a flandriai frontra mentem, a csapatok élére álltam, de az osztag hátba támadott, Gentbe szállítottak a Negyedik Hadseregparancsnokság igazságügyi palotájába, a Vilmos császár laktanyába internáltak, és a következmények közismertek. Csernyin Bécsben megírta Károly császárnak szóló titkos jelentését; a jelentés az antant kezébe került; felkérték Wilsont, magyarázza el a német népnek, hogy az amerikai elnök átvette a róluk való gondoskodást, és Németországban minden további fáradozás fölösleges. Hiába látogattam el 1917 szeptember 19-én Kreuznachba. Hindendorf és Ludenburg mindketten egyszerre magyarázták nekem, hogy a szellemi tankjaim teljesen veszélytelenek, és ők a korábbiakhoz hasonlóan garantálják a győzelmet. Ez ellen az elvakultság ellen nem lehetett mit tenni. Ezért 1918 tavaszán átálltam a dadaizmushoz. Kineveztek fődadának. De ahelyett, hogy november 9-én észhez tértek volna, és mivel a vasút szabad volt, berendezték volna számomra a valamikori császári palotát, engem pedig kineveztek volna a proletariátus diktátorává, Liebknecht elutasította a német elnökséget, amit Adolf Hoffmann kínált fel neki a palota erkélyéről; november 17-én még egyszer utoljára megpróbáltam elmagyarázni a helyzetet a dómban; Adolf Hoffmann, aki akkoriban a kultuszminisztériumban ült, és akinek hatáskörébe az ügy tartozott, cserben hagyott, s így Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot január 15-én az Éden Szállóban meggyilkolták. Ezután egyik csapás jött a másik után. Május 7-én Versailles- ban átnyújtották a békeszerződést, miután április 19-én a birodalmi minisztériumban hiába adtam le személyesen a névjegykártyámat és állapítottam meg, hogy nem vagyok halott, még ha a sajtó annak nyilvánított is. De megint csak hiába beszéltem. Scheidemann és Ebert mindent jobban tudtak, egészen június 28-ig. Ám időközben megjelent a mi "dada I."-ünk, megszüntettük a régi időszámítást és az A = 1 évvel elkezdtük a valódi világbéke új időszámítását. Ugyanabban az órában, amikor Versailles-ban aláírták a békeszerződést, én Berlinben átadtam a nyilvánosságnak "A Végítélet Könyvét" (a HADO könyvet), és július 16-án a weimari nemzetgyűlés plénuma előtt kikiáltattam a világegyetem elnökségét: 

A Földgolyó elnöke a DADA fehér lovának nyergében ül.

Amikor azután elkezdődött a vizsgálóbizottság nagy komédiája, és a jobboldali aktivisták pajzsukra akarták emelni Hindendorfot és Ludenburgot, én magam álltam az emelvényre, felállítottam Hagendorf tanító olvasóállványát és kikacagtam a német szocializmust, kommunizmust, nacionalizmust, beleértve a charlottenburgi polgárőrséget. S amíg minden eddigi eszköz hatástalan volt, ez hatott. Csodálatos módon eleget tett minden követelménynek, amit a tanító olvasáskor a tanulók elé állíthat. Az olvasóállványt a porosz köztársaság, a német köztársaság, a népszövetség és a környező vad államközösségek minden iskolájában kötelezően bevezették, ezáltal az elnök, aki százalékosan részesedett az üzletből, nagytőkés lett. Az intelligencia diktatúrája érdekében kifejtett propagandáját korlátlan kapitalista eszközökkel a legszélesebb alapokon folytathatta. Így a kapitalizmus összeomlott. Egy teljesen új világrend keletkezett, és az 1. év valóban a világbéke első éve lett, s ezt a világ egyes egyedül Hagendorf tanító olvasóállványának köszönheti, s jelen sorok írójának, a fődadának, a Földgolyó és Földkerekség elnökének, a végítélet irányítójának, a DADACO-ban az intertellurikus, fődada népszövetség valódi titkos elnökének (a DADACO a dadaista világatlasz, Kurt Wolff kiadó, München. Minden egyébnek kéretik a DADACO-ban utánanézni.)


Baader elnök, 

Hagendorf tanító olvasópultjának kizárólagos árusítása.

Steglitz, Berlin és Werder a. H.