Bachmann, Ingeborg: Római éjszaka (Römisches Nachtbild in Hungarian)

Wenn das Schaukelbrett die sieben Hügel
nach oben entführt, gleitet es auch,
von uns beschwert und umschlungen,
ins finstere Wasser,

taucht in den Flußschlamm, bis in unsrem Schoß
die Fische sich sammeln.
Ist die Reihe an uns,
stoßen wir ab.

Es sinken die Hügel,
wir steigen und teilen
jeden Fisch mit der Nacht.

Keiner springt ab.
So gewiß ist’s, daß nur die Liebe
und einer den andern erhöht.

Ha a libikóka a hét dombot
felfele bűvöli, röpteti,
ölelésünk súlyától ledöccen
a deszka a földre,

s lebukik a folyó iszapos fenekére, mígnem
ölünkbe gyűlnek mind a halak.
Eltaszítja magát,
aki sorra kerül.

Merülnek a dombok,
szállunk felfele, és a halat
megosztjuk az éjszakával.

Le nem ugrik egyikünk se.
Nem emel fel más, csak az egy szerelem,
csak egyik ember a másikát.