Benn, Gottfried: Kariatida (Karyatide in Hungarian)

Entrücke dich dem Stein! Zerbirst

Die Höhle, die dich knechtet! Rausche

Doch in die Flur, verhöhne die Gesimse --:

Sieh: durch den Bart des trunkenen Silen

Aus seinem ewig überrauschten

Lauten einmaligen durchdröhnten Blut

Träuft Wein in seine Scham.

Bespei die Säulensucht: toderschlagene

Greisige Hände bebten sie

Verhangnen Himmeln zu. Stürze

Die Tempel vor die Sehnsucht deines Knies,

In dem der Tanz begehrt.

Breite dich hin. Zerblühe dich. O, blute

Dein weiches Beet aus großen Wunden hin:

Sieh, Venus mit den Tauben gürtet

Sich Rosen um der Hüften Liebestor -

Sieh' dieses Sommers letzten blauen Hauch

Auf Astermeeren an die fernen

Baumbraunen Ufer treiben, tagen

Sieh' diese letzte Glück-Lügenstunde

Unserer Südlichkeit,

Hochgewölbt.

Szakadj el a kőtől! Repeszd

szét barlangod, mely leigáz!

Zúgj hát a rétre! Csúfold meg a párkányt -

Nézd: a részeg szilén szakállán

át, örökké túlharsogott,

egyszeri hangos zúgásu véréből

bor csöpög szemérmébe!

Köpd le az oszlopvágyat: agyonütött

agg kezek remegték

elfüggönyözött egek felé. Döntsd

le a templomot térded vágya elé,

melyben gerjed a tánc!

Terülj szét, virulj holttá, ó, ömöljön

vér puha ágyásod nagy sebéből:

nézd galambjával Vénuszt: csípeje

szerelemkapuját rózsákkal övezi –

nézd a nyár végső kék leheletét,

őszirózsa-tengereken lebeg

kéregbarna messzi part felé: derengnek

a mi déliségünk utolsó

boldog hazugságu órái

magasba.