This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Bobrowski, Johannes: Pruzzische Elegie

Portre of Bobrowski, Johannes

Pruzzische Elegie (German)

Dir ein Lied zu singen, hell von zorniger Liebe –

dunkel aber, von Klage bitter,

wie Wiesenkräuter naß,

wie am Küstenhang die kahlen Kiefern,

ächzend unter dem falben Frühwind,

brennend vor Abend - 

 

deinen nie besungnen Untergang,

der uns ins Blut schlug einst,

als die Tage alle vollhingen noch

von erhellten Kinderspielen, traumweiten –

 

damals in Wäldern der Heimat 

über des grünen Meeres schaumigem Anprall,

wo uns rauchender Opferhaine Schauer befiel,

vor Steinen, bei lange eingesunknen Gräberhügeln, 

verwachsnen Burgwällen, unter der Linde,

nieder vor Alter, leicht -

wie hing Gerücht im Geäst ihr!

So in der Greisinnen Lieder tönt noch,

kaum mehr zu deuten, Anruf der Vorzeit –

wie vernahmen wir da modernden, trüb verfärbten

Nachhalls Rest!

 

So von tiefen Glocken bleibt, die zersprungen, 

Schellengeklingel - 

 

Volk

der schwarzen Wälder, schwer andringender Flüsse, 

kahler Haffe, des Meers!

Volk

Der nächtigen Jagd,

der Herden und Sommergefilde!

Volk

Perkuns und Pikolls,

des ährenumkränzten Patrimpe!

Volk,

wie keines, der Freude!

wie keines, keines! des Todes –

Volk

 

der schwelenden Haine,

der brennenden Hütten, 

zerstampfter Saaten, geröteter Ströme –

Volk,

geopfert dem sengenden Blitzschlag,

dein Schreien verhängt vom Flammengewölke -

Volk,

vor des fremden Gottes Mutter

im röchelnden Springtanz stürzend –

Wie vor ihrer erzenen Heermacht sie schreitet, 

aufsteigend über dem Wald ! 

wie des Sohnes Galgen ihr nachfolgt!

 

Namen reden von dir,

zertretenes Volk, Berghänge,

Flüsse, glanzlos noch oft,

Steine und Wege -

Lieder abends und Sagen,

das Rascheln der Eidechsen nennt dich

und, wie Wasser im Moor,

heut ein Gesang, vor Klage

arm –

 

arm wie des Fischers Netzzug,

jenes weißhaarigen, ew ’gen am Haff,

wenn die Sonne herabkommt.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://prusai.de/Lieder/Gedichtepdf

Prucc elégia (Hungarian)

Van-e még dal, neked énekelni,

haragvó szeretettől fénylő, mégis sötét, panaszos,

keserű, mint az iszalag,

nedves, mint a partoldal tar fenyői, amint nyögnek

a sápadt hajnali szélben,

égnek az est hevében -

 

sosem megénekelt pusztulásod, mely

vérünkbe írta magát, mikor

a napok még derűs, álomnyi széles

gyermekjátékokkal teltek -

 

az otthoni erdőkben,

a tajtékozva partnak csapódó

zöld tengerhullámok fölött,

az áldozati liget felszálló füstjében,

a kövek előtt, süppedt sírdombokon, indákkal

benőtt falsáncokon, a kortól meggörnyedt hárs alatt,

könnyen - ott lengett a hír az ágak közt!

És az anyókák dalaiban is,

már szinte értelmetlenül, az ősi hívás -

meghallottuk a visszhang

homályos foszlányait!

 

Ahogy a mély, szétpattanó harangütésekből

csengettyűszó marad -

 

Sűrű erdők,

zuhogva előtörő folyók,

letarolt öblök, a tenger népe!

Éji vadászatok,

nyájak, nyári legelők

népe!

Perkun és Pikollos,

a kalászkoszorús Potrimpos

népe!

Az örömé,

mint egyetlen más nép sem,

a halál,

népe!

 

Parázsló berkek,

lángoló kunyhók, letiport

vetések, vértől pirosló patakok

népe -

te, kit feláldoztak a perzselő

villámcsapásnak, és kiáltásaid

elnyelték tüzes felhők -

te, kit egy idegen isten anyja előtt

hörögve táncolni löktek -

mintha a csillogó lándzsák előtt

ő járna, fent, az erdő fölött! mintha

fia keresztjét követné! - -

 

Nevek szólnak rólad,

eltaposott nép, völgyek,

folyók, fénytelen, még gyakorta,

kövek és utak -

esti dalok és legendák,

a gyíkok avarzörgése idézi neved

és, mint mocsárban a víz,

ez az ének, már gyenge

a panasztól -

 

már gyenge, mint az ősz hajú halász,

ki hálóját még partra vonja a sekély

öbölben, míg a Nap alászáll.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.inaplo.hu

minimap