Britting, Georg: Édes áltatás (Süßer Trug in Hungarian)

Rotes Laub, Zerfall in den Büschen — doch der
Föhn malt schlau ein funkelndes Blatt, als sei es
Sommer! Lange ging der davon. Es ist schon
Spät im Oktober.

Süßer Trug! Die sterbenden Gärten zittern
In dem herrlich stürzenden Licht. Die letzten
Sommerblumen glühen am Zaun, sie sehn den
Stachligen Igel.

Unterm Baum sich wälzen: die Blätter trägt er
Treu nach Haus. Es lobt ihn die Gattin, sagt, es
Sei genug getan für den langen Schlaf im
Duftenden Laube.

Ach, sie weiß, es kommt nun der Winter, weißes
Eis, die Zeit der silbernen Nächte, die sie
Nie geschaut. Doch raunen davon die Sagen
Ihres Geschlechtes. 

Rőt a lomb. Bozótos ölén a bomlás.
Ám a déli szél ravaszúl az égre
nyári fényt lop. Ó, pedig elrepült már.
       Hisz java ősz van.

Édes áltatás! Remegők a kertek,
haldokolnak már zuhogó sugárban,
s az utolsó láng-fejü napraforgók
       nézik a sünt a

fák alatt, hogy hempereg, és serényen
télre lombot gyűjt — felesége így szól:
Jó, elég a nagy aluvásra ennyi,
       illatos ágyban.

Tudja, jő a tél, csupa jég, ezüstös
éjszakákkal — bár sose látta még, de
sün-fajában róla regélnek álmos
       ősi legendák.