Broch, Hermann: A tisztás (Die Waldlichtung in Hungarian)
|
Die Waldlichtung (German)Noch immer im leisen Grün steht das Unverlierbare um die Lichtung, noch immer ruhst du dort wie du enistens erwachtest, spielende Finger im Gras und leicht geschmiegt ins hellere Blau die Zweige der Birke.
Noch immer dehnt sich das summende Buschwerk Pfade der Nimmerwiederkehr doch ewig die unerreichbaren Hügel dunkel die unerrsteigbaren. Und noch immer neig sich der Knabe dir zu der, der auf dem Mustang einhergesrpengt kam über die Hügel hinwegsetzend Unübersteigbares bezwang er, Dornen und Gebüsch durchsprengte er… Wann war es? Damals, damals…
Und noch immer küsst er deinen Mund, den welk gewordenenen, kuesst dich wie damals, da er dich zum Tode erweckte.
So klar war jener Tag und leise.
|
A tisztás (Hungarian)Csendes zöldben még mindig ott áll az el nem veszthető a tisztás körül, még mindig ott pihensz ahogy felébredtél egykor, játékos ujjaid a fűben s a fénylő kékbe könnyedén simult a nyírfa ága.
Még mindig nyujtózkodnak a zümmögő bokrok, a soha vissza nem térés útjai, de az örök elérhetetlen hegyek sötétek, megmászhatatlanok. S még mindig feléd hajol a fiú, ő, ki musztángon nyargalt, átugratott a dombokon, a megmászhatatlant legyűrte, árkon-bokron át vágtatott... Mikor is volt? Akkor, akkor...
És még mindig csókolja szádat, mely elhervadt azóta, csókol, mint akkor, mikor halálra ébresztett téged.
Oly tiszta volt az a nap s oly csendes.
|
