Burkart, Erika: Ködtenger, Lindenbergből nézve (Nebelmeer, vom Lindenberg aus gesehen in Hungarian)

Soweit der Blick reicht, ein Meer

in sich wogender Wolkenballen,

Fluten und Wallen landüber bergan,

klar steht der Fels, steht am Meer.

Dort unten schuften wir, schaben

in Küchen, Hallen, auf Feldern,

am Meeresgrund kreuzen wir Strassen,

haben Ziele, bauen Waben, 

sind in Haft – und gehalten

von Aktivitäten -,

verfehlen Menschen, begegnen Tieren,

kehren heim unter Dächer,

essen, sind krank,

nahblind sehen wir fern,

fallen in Schlaf, schweben im Traum

geschlossener Füsse, gehen fremd

in Schattenschluchten und Paradiesen.

Vor mir den Fries

meerentstiegener Berge,

möchte ich über das Wasser gehen,

kämt Ihr, die ich liebte,

in meinem andern,

im Schweigen gesammelten Leben

mir entgegen von dort.

Ameddig a szem ellát: tenger,

hömpölygő gomolyfelhőkben

árad és örvénylik a föld felett a hegynek;

zavartalan áll a szikla a tengernél.

Odalent gürcölünk, kaparászunk

konyhákban, csarnokokban, földeken,

utakat keresztezünk a tengerfenéken,

céljaink vannak, lépsejteket építünk,

rabok vagyunk – fogva tartanak

a tevékenységek –,

elvétjük az embereket, állatokra bukkanunk,

megtérünk fedelünk alá,

eszünk, betegeskedünk,

félvakon tévét nézünk,

álomba zuhanunk, zárt lábakkal

álomban lebegünk, idegenül járunk

árnyék-szurdokban és édenben.

Előttem a tengerből kiemelkedő

hegyek szegélye,

ha vízen járhatnék,

Ti, kiket szerettem,    

szembe jönnétek velem

az én másik,

hallgatásban összegyűjtött életemből.