Carossa, Hans: A régi kertben (Im Elterngarten in Hungarian)

Der Brunnenhof und die Kastanienhaine,

Dan öffnet sich das goldbemooste Tor;

Dahinter glimmt noch im Septemberscheine

Von Portulak ein halbverwelkter Flor.

Ich bin sehr oft vor jenem Beet gesessen,

Verlornes Kind beim Sonnenuntergang,

Und hab manch dumpfe Herzensangst vergessen,

Wenn ich die reifen Kapseln brach und schaute,

Wie schwarzer Samen in die Hand mir sprang,

Der dann im Lichte schaurig schnell ergraute.

A kútudvar, és túl a gesztenyésen

az aranymohás kapu, majd odább,

a kapun túl, a szeptemberi fényben,

izzik egy félig hervadt porcsinágy.

Előtte mennyit ültem elveszetten

gyermekkoromban, ha lement a nap,

s mennyi fájó szorongást elfeledtem,

míg az érett tokot feltörve néztem,

hogy tenyeremen a fekete mag

mily félős-gyorsan szürkül el a fényben.