Eichendorff, Joseph von: Abschied

O Täler weit, o Höhen,

O schöner, grüner Wald,

Du meiner Lust und Wehen

Andächt′ger Aufenthalt!

Da draußen, stets betrogen,

Saust die geschäft′ge Welt,

Schlag noch einmal die Bogen

Um mich, du grünes Zelt!

Wenn es beginnt zu tagen,

Die Erde dampft und blinkt,

Die Vögel lustig schlagen,

Daß dir dein Herz erklingt:

Da mag vergehn, verwehen

Das trübe Erdenleid,

Da sollst du auferstehen

In junger Herrlichkeit!

Da steht im Wald geschrieben,

Ein stilles, ernstes Wort

Von rechtem Tun und Lieben,

Und was des Menschen Hort.

Ich habe treu gelesen

Die Worte, schlicht und wahr,

Und durch mein ganzes Wesen

Ward′s unaussprechlich klar.

Bald werd ich dich verlassen,

Fremd in der Fremde gehn,

Auf buntbewegten Gassen

Des Lebens Schauspiel sehn;

Und mitten in dem Leben

Wird deines Ernsts Gewalt

Mich Einsamen erheben,

So wird mein Herz nicht alt.

Ó, csúcsok, messzi völgyek,

zöld erdőkkel tele,

te búmnak, örömömnek

áhítatos helye!

Mivel kint oly csalókán

zúg a szorgos világ,

borítsd fölém ez órán

zöld lombok sátorát!

Ha a hajnalsugártól

a párás föld ragyog,

oly sok vidám madár szól,

hogy szíved földobog:

mint hogyha szűnne, múlna

a földi gond s teher,

s ifjú pompában újra

támadsz ekkor te fel!

Komoly, halk szót az erdőn

ekkor betűzhetünk

az igaz szeretetről,

s mi kincset ér nekünk.

Híven merengtem én el

a szerény, tiszta szón,

s csodás sugarú fénnyel

telt el egész valóm.

Elhagylak s messze élek

tőled, mint jövevény,

hol színjáték az élet

tarka utcák közén;

s komolyságod hatalma,

míg az élet halad,

magányomat föloldja,

s szívem ifjú marad.