Enzensberger, Hans Magnus: életút (lebenslauf in Hungarian)

später erfuhr ich, daß es ein freitag war,
da ich herausfuhr, schreiend,
aus meinem sarg, aus meiner mutter.
 
zwischen meiner verräterischen geburt,
besiegelt von öl und wasser und salz,
und meinem eingeborenen tod,
 
in dieser langen weile zwischen freitag
und aberfreitag ward ich geimpft
und gefirmt und gemustert. für glück
 
galt das lakierte gesicht der gewalt.
einmal im jahr hat der schnee gewechselt.
mein totenhemd tauschte ich täglich.
 
ich habe die vier striche des himmels bemerkt.
meine worte sind davongefahren auf einem wind.
kein ruhm, kein feuer hat mich verzehrt.
 
abends ist meine leber schwer wie feldstein,
und wenn es freitag wird, höre ich ein geschrei,
als schrie ich in meinem weißen hemd,
 
wie vor langer weile, zur stunde meiner geburt.
dann schlafe ich mürrisch ein und denke:
das geht mich nichts an. es wird ein anderer
 
krieg sein, ein anderer toter hund, nicht ich,
wird zum mond geschossen, verscharrt
im entgeisterten, schreienden raum.

utóbb tudtam meg, hogy péntek-napon
bukkantam ki, üvöltve,
koporsómból, szülőanyámból.
 
olajjal, vízzel, sóval megpecsételt
áruló születésem és
velem született halálom között,
 
ez untalan úton péntek és
fonák-péntek közt beoltottak engem,
megbérmáltak s besoroztak. szerencse:
 
lakkozott pófát vágott-rám az erőszak.
a hó évente egyszer változott át.
én naponta váltottam halotti ingem.
 
észrevettem: négy égtáj áll fölöttem.
szavaim valami szél hátán messze szálltak.
nem emésztett el semmi tűz, semmi dicsőség.
 
esténként májam súlyos, mint a kő,
s minden pénteken hallok egy üvöltést,
mintha, fehér ingemben, én üvöltenék,
 
mint valaha, amikor megszülettem.
mogorván alszom el s azt gondolom:
ehhez semmi közöm, ez más háború,
 
nem engem, egy másik döglött kutyát
lőnek fel a holdba, ásnak be távol
a kiábrándult, üvöltő űrbe.