Fleming, Paul: An sich

Sei dennoch unverzagt! Gib dennoch unverloren!

Weich keinem Glücke nicht, steh höher als der Neid,

Vergnüge dich an dir, und acht es für kein Leid,

Hat sich gleich wider dich Glück, Ort und Zeit verschworen.

Was dich betrübt und labt, halt alles für erkoren,

Nimm dein Verhängnis an, lass alles unbereut.

Tu, was getan sein muss, und eh man dirs gebeut.

Was du noch hoffen kannst das wird noch stets geboren.

Was klagt, was lobt man doch? Sein Unglück und sein Glücke

Ist sich ein jeder selbst. Schau alle Sachen an:

Dies alles ist in dir. Lass deinen eitlen Wahn,

Und eh du fürder gehst, so geh in dich zurücke.

Wer sein selbst Meister ist, und sich beherrschen kann,

Dem ist die weite Welt und alles untertan.

Mégse hagyd el magad. Légy mégis csüggedetlen.

A sorsnak ki ne térj. Állj a gazság fölött.

Légy magadnak elég, s vesztedre esküdött

bár sors, tér és idő s a kín le ne teperjen.

Mi búsít és vidít, közös a többiekkel.

Fogadd el végzeted. Ne bánd múltad, jövőd.

Tedd meg, miről tudod, el úgysem kerülöd.

Miben reménykedel, érik, készül szüntelen.

Mit átkoz s áld a szív? Mindenki önmagának

balsorsa és öröme. Lásd a dolgok sorát.

Ez él mind benned is, s mielőtt mégy tovább,

előbb magadba térj, és oltsd ki sürge lázad.

Ki maga mestere s legyőzi önmagát,

alattvalója mind a széles nagyvilág.