Fouqué, de la Motte: Turmwächterlied

Am gewaltigen Meer,

In der Mittemacht,

Wo der Wogen Heer

An die Felsen kracht,

Da schau' ich vom Thurm hinaus

Ich erheb' einen Sang

Aus starker Brust,

Und mische den Klang

In die wilde Lust,

In die Nacht, in den Sturm, in den Graus.

Dringe durch, dringe durch

Recht freudenvoll.

Mein Lied, von der Burg

In das Slurmgeroll,

Vcrkünd' es weit durch die Nacht,

Wo schwanket ein Schiff

Durch die Fluth entlang,

Wo schwindelt am Riff

Des Wanderers Gang,

Dass oben ein Mensch hier wacht.

Ein kräftiger Mann,

Recht frisch bereit.

Wo er helfen kann.

Zu wenden das Leid

Mit Ruf, mit Leuchte, mit Hand.

Ist zu schwarz die Nacht,

Ist zu fern der Ort,

Da schickt er mit Macht

Seine Stimme fort.

Mit Trost über See und Land.

Wer auf Wogen schwebt,

Sehr leck sein Kahn,

Wer im Walde bebt.

Wo sich Räuber nahn.

Der denke: Gott hilft wohl gleich.

Wen das wilde Meer

Schon hinunter schlingt,

Wem des Räubers Speer

In die Hüfte dringt.

Der denk' an das Himmelreich!

Hol az óceán

dörög éj közepén,

s csap hab hab után

fel a szirt peremén,

az őrhelyem itt e torony.

Dalolásba fogok,

keblem kidagad,

kusza forgatagok

nyelik el szavamat,

szurok éj, zivatar, vad iszony.

Nosza szállj, nosza szállj

vígan, szilajon

a magasból a táj

morajába dalom!

Add tudtul az éjben a hírt,

ahol árva hajót

emel és dob a hab,

hol a szikla inog

hegyi vándor alatt,

hogy emberi lény figyel itt!

Egy férfi, aki

segíteni kész,

elhárítani,

akármi a vész,

a hangja, a fénye, a karja a gát.

Ha túlnagy az éj,

s túlmessze a hely,

erős szava kél,

vele ülteti el

földön, vízen át vigaszát.

Aki ing a habon,

s a ladikja hibás,

kit a sűrü vadon

rablója igáz,

ne feledje: az Úr menedék.

Kit a durva ár

a mély fele ránt,

kit orozva jár

rablók vasa át,

függessze az égre szemét!