Günther, Johann Christian: Óda (Ode in Hungarian)

Euch Musen danckt mein treu Gemüthe,

Wofern ich etwas gelt und bin,

Der Lorbeer eurer reichen Güte

Grünt jezt schon auf die Nachwelt hin.

Ihr habt mich von Geburth umfangen,

Gesäugt, geführt, geschüzt, ernährt

Und, wenn mir Freund und Trost entgangen,

Dem Herzen allen Gram verwehrt.

Nun mögen andre meines gleichen

Aus Ehrgeiz mit nach Ungern gehn

Und bey des Adlers Siegeszeichen

Geschlecht und Stand und Glück erhöhn.

Ich schmeichle keiner großen Zofe,

Ich bethe keinen Gözen an,

Der irgend Leute von dem Hofe

Nach Willkühr ziehn und werfen kan.

Ein Lager an den grünen Flüßen

Ergözt mich in gelehrter Ruh,

Hier kan ich alle Noth versüßen,

Hier richtet niemand, was ich thu.

Hier spiel ich zwischen Luft und Bäumen,

So oft die Sonne kommt und weicht,

Und ehre die in meinen Reimen,

Der nichts an Treu und Schönheit gleicht.

Sprecht mehr, ihr hochmuthsvollen Spötter,

Ich hielte nichts von Lob und Ruhm,

Mein Nahme dringt durch Sturm und Wetter

Der Ewigkeit ins Heiligthum.

Ihr mögt mich rühmen oder tadeln,

Es gilt mir beides einerley;

Wen wahre Lieb und Weißheit adeln,

Der ist allein vom Sterben frey.

Múzsák, szívem nektek köszönhet

mindent, ha érek valamit;

jóságotok babérja zöldel

s már az utókorba virít.

Születésemtől védtek engem,

vezettetek, tápláltatok,

tinálatok vigaszra leltem,

ha barát s remény elhagyott.

Bár Magyarországra a becsvágy

sok magamfajtát harcba hív

s bár sas jegyében győzelem vár

rájuk, szerencse, rang s a hír, -

én udvarhölgynek nem hízelgek

s nem imádok bálványokat,

kik az udvarnál felemelnek,

majd szeszélyük bajt osztogat.

Zöld folyó mentén ha lefekszem,

gyönyörködtet bölcs nyugalom,

itt nem ítélkeznek a tetten,

itt megédesül mind a gond;

itt játszom fák közt a szabadban,

ahányszor kél s nyugszik a nap,

és Őt dicsérem én a dalban,

ki szép s leghűbb az ég alatt.

Nem bánom már a gúnyt, dicsőség

s dicséret nem kell már nekem.

Vihar s vészen át az öröklét

szentélyébe jut már nevem.

Magasztaltok vagy szidtok engem,

egyremegy: csak az, ki magát

tudásnak s igaz szerelemnek

adja, győzi le a halált.