Goethe, Johann Wolfgang von: Warnung

Am jüngsten Tag, wenn die Posaunen schallen

Und alles aus ist mit dem Erdeleben,

Sind wir verpflichtet, Rechenschaft zu geben

Von jedem Wort, das unnütz uns entfallen.

Wie wirds nun werden mit den Worten allen,

In welchen ich so liebevoll mein Streben

Um deine Gunst dir an den Tag gegeben,

Wenn diese bloß an deinem Ohr verhallen?

Darum bedenk, o Liebchen, dein Gewissen!

Bedenk im Ernst, wie lange du gezaudert,

Daß nicht der Welt solch Leiden widerfahre.

Werd ich berechnen und entschuldgen müssen,

Was alles unnütz ich vor dir geplaudert,

So wird der Jüngste Tag zum vollen Jahre.

Ha szól a kürt a végitélet napján

S a sírok nyílnak és e lét bezárúl,

Az ember számot ád minden szavárúl,

A mely hiába jött ki egykor ajkán.

S hát vajmi lesz ama sok szóval aztán,

Mit én, remélve, hogy tán szíved lágyúl,

Előtted ejték - mi lesz, ha sivárúl

Elutasítasz, most is kő maradván?

Gondold meg hát, te kérlelhetlen szentem,

Hogy millióknak üdve forg veszélyben,

Ha jutalmát szerelmem meg nem kapja.

Mert ha beszámolok s illőn kimentem

Mindazt, mit néked hasztalan beszéltem:

Esztendeig tart az ítélet napja.