Margarete. Faust
MARGARETE
Ígérd meg, Heinrich!
FAUST
Ha tudom!
MARGARETE
A vallással hogy’ állsz? Ezt mondd előbb.
Jószívű férfi vagy nagyon,
De azt hiszem, nincs hozzá sok közöd.
FAUST
Hagyd ezt, lányom! Érzed, mi hajt feléd;
Életem adnám szeretteimért,
Nem fogom templomát el senkitől se venni.
MARGARETE
Az nem elég! Hinni kell benne, hinni!
FAUST
Kell?
MARGARETE
Ah, bár volna hatalmam feletted!
A Szentségeket sem, nem tiszteled te.
FAUST
Tisztelem őket.
MARGARETE
De nem imádod.
Se gyónni, se misén már rég senki se látott.
Az Istent, hiszed Őt?
FAUST
Ki mondhatja magáról:
Én hiszem Őt?
Kérdezd bölcstől vagy szentatyától,
Akárha gúnyolnák a kérdezőt,
Olyan a feleletük.
MARGARETE
Hát nincs hited?
FAUST
Ne értd félre, te angyalszép gyerek!
Ki nevezheti meg Őt,
És ki vallhatja:
Hiszem Őt?
Van oly merész, ki
Azt mondja s érzi:
Nem hiszem Őt?
A Mindentfenntartó,
A Mindentmegtartó
Nem tart-e magában
Téged, engem s Önnön magát?
Ott fent az Ég nem boltozódik?
Nem áll szilárdan itt lent a Föld?
S nyájasan ránk tekintve
Nem kelnek örök Csillagok?
Szemedbe nem nézek-e én,
S nem tör-e minden
Fejed s Szived felé
És sző az örökös Titokban,
Láthatatlan, láthatón, körötted?
Tárd Szíved ki előtte, bármi nagy,
S e boldogító Érzéssel ha telve vagy,
Adj neki nevet amilyet akarsz.
Boldogság! Szív! Szeretet! Isten!
Nincs énnekem nevem rá.
Nincs rá! Az Érzés minden;
Kong csak a név, csak füstgomoly
Mely elfeledi az Ég Tüzét.
MARGARETE
Mindez valóban jó és szép;
A pap is így valahogy, ha szól,
Csak kissé más szavakkal mondja.
FAUST
Mindenhol ezt dobogja
Minden szív a mennyei fényre kelvén,
Mindük a maga nyelvén.
Én mért ne hát az enyémen?
MARGARETE
Így hallva nem hangzik keményen,
Ámde azért sántít a dolog;
A kereszténység nem tulajdonod.
FAUST
Kedves gyerek!
MARGARETE
Rég fáj nekem,
Rossz a társaságod, rossz, igen!
FAUST
Hogyhogy?
MARGARETE
Az, aki folyton jár veled,
Szívemben nem ébreszt, csak gyűlöletet.
Még soha életembe’
Úgy semmi se hasitott szivembe,
Mint az az undok arca, a bőre.
FAUST
Édes baba, ne félj tőle!
MARGARETE
Hogyha itt van, bensőm beleremeg.
Amúgy mindenkit szeretek;
Ám amennyire vágyom utánad,
Úgy űz tőle titkos iszony, utálat,
És azt hiszem, a lelke gaz!
Isten megbocsássa, ha mégsem az.
FAUST
Kell ilyen szerzet is a földön.
MARGARETE
Ilyen álmomban elő ne jöjjön!
Mihelyt a lábát beteszi,
Gúnyos szemeit szegezi,
És bősz, igen;
Lászik, hogy minden őneki idegen,
A homlokára rá van írva,
Nincs lélek, akit szeretni bírna.
Oly jó, ha átölel karod,
Oly odaadó, szabad vagyok,
De nyomban gúzsbaköt az ő jelenléte.
FAUST
Te sokatsejtő angyali lény, te!
MARGARETE
Ez úgy ül a lelkemen,
Hogy közénk ahol csak betoppan,
Úgy érzem, nem tudlak szeretni sem.
És imádkozni sem tudnék, ha ott van.
Ez az, mi rágja szívemet.
Ez, Heinrich, másként veled sem lehet.
FAUST
Ez a te antipátiád!
MARGARETE
Most mennem kell.
FAUST
Nincs soh’se hát
Egy óra se, hogy pihenjek karodban,
S keblem kebledhez, lelkem lelkedhez szorítsam?
MARGARETE
Ah, volna csak külön szobám!
Az ajtóm ma éjszaka nyitva állna;
De nem alszik mélyen anyám,
És hogyha ő ott ránktalálna,
Ott halnék meg a helyszinen.
FAUST
Te angyal, nincs vész semmi sem.
Ím itt egy üvegcse, három csepp
A poharába, és belengi
Mély, édes álom a természetet.
MARGARETE
Mit vagyok képes érted tenni!
Nem árt neki, remélhetően?
FAUST
Adnám-e, kedvesem, különben?
MARGARETE
Te jóság, ha csak megpillantalak,
Nem is tudom, mi hajt, hogy kedvedre tegyek;
Annyit megtettem neked, oly sokat,
Hogy szinte nincs is már, mit tehetek. (El)
Fellép Mephistopheles
MEPHISTOPHELES
A bölcs fruska! Eltűnt?
FAUST
Megint spionkodtál?
MEPHISTOPHELES
Hallottam jól fülem tapasztva,
A Doktor úr ma itt katekizált;
Remélem, meglesz majd a haszna.
Szerfölött érdekel minden leányt,
Jámbor-e ős szokás szerint a vad.
Vélik: Ha ott kezes, nekünk is szót fogad.
FAUST
Te Szörny, fel nem fogod soha,
Hogy’ gyötrik e hű, drága lelket,
Mert eltölti Hite,
Mely egymaga
Üdvösséget hoz neki, szent gyötrelmek,
Hogy azt, akit imád, veszve kell hinnie.
MEPHISTOPHELES
Te érzékfeletti, érzéki arszlán,
E lány belőled bolondot csinált.
FAUST
Te kosz- és tűzvakarcs a Földnek arcán!
MEPHISTOPHELES
S mesterül érti a physiognomiát. *
A jelenlétemben nem tudja, mi leli;
Maszkocskám rejtjelentés jósjele;
Érzi, nyilván felsőbb lény, démoni,
Sőt épp az Ördög jár vele.
Nos, ma éjjel –?
FAUST
Ahhoz meg mi közöd?
MEPHISTOPHELES
De hiszen nagyon örülök!
..........................
* E jelenettel nagyjából egy időben keletkezett Lavaternek, Goethe barátjának „Physiognomische Fragmente” c. műve, s vele a fiziognómia (Sárközi György fordításában: arcisme) tudománya. Goethe nagy érdeklődést tanusított iránta.