Faust. Mephistopheles
FAUST
Nyomorultan! Kétségbeesve! Szánalmas földönfutás után bebörtönözbe! Mint gaztevő kínokra tömlöcbe vetve, az az éteri, boldogtalan teremtés! Ideáig! Egészen eddig! – És te ezt eltitkoltad előlem, áruló, alávaló Szellem! – Állj csak ott, állj! Forgasd bőszen gödrében ördögi szemedet! Állj csak ott meredten és szegezd szembe velem elviselhetetlen jelenlétedet! Börtönben! Visszavonhatatlanul porbazuhanva! Gonosz szellemeknek kiszolgáltatva s a könnyenítélkező, kőszívű emberiségnek! Te meg eközben otromba mulatságokba rángatsz, leplezed előlem egyre sivárabb nyomoruságát, és kiszolgáltatva pusztulni hagyod!
MEPHISTOPHELES
Nem ő az első.
FAUST
Te eb! Te alávaló szörnyeteg! – Változtasd, végtelen Szellem, változtasd vissza ebbé ezt a férget, tetszelgett eleget az ebségben, hányszor ügetett így elém az éjdöge, csaholt a békés vándor lába elébe és akaszkodott nyakába a letaszítottnak! Változtasd vissza kedvenc képibe, hogy hason csússzon előttem, hogy rátiportjak, rá, a Kivetettre! – Nem ő az első! – Siralom! Semmi emberi lélektől fel nem fogható siralom, hogy nem csak egy teremtmény zuhant ebbe a nyomorú mélységbe, hogy az első az össze többinek bűnéért elégtételt nem adott kínpadján az örök Megbocsátónak szeme előtt! Velőmbe hasít ennek az Egyetlennek a nyomorúsága; te meg vigyorogsz szenvtelenül az Ezrek Végzetén!
MEPHISTOPHELES
Tessék, már megint kifutunk a leleményünkből, oda, hol hibban emberi elmétek. Minek lépsz közösségre velünk, ha ha véghez vinni nincs erőd? Repülni akarsz, és szédüléstől kell tartanod? Mi tukmáltuk rád magunkat, vagy te miránk?
FAUST
Ne vicsorítsd így felém vérszomjas fogadat! Undorít! – Nagy, dicső Szellem, aki megjelenésedre méltattál, aki szívem ismered s a lelkem, mért láncolsz össze a Szégyenfiával, kinek öröm a Baj és gyönyör a Pusztulás?
MEPHISTOPHELES
Befejezted?
FAUST
Mentsd meg vagy jaj neked! A legszörnyűbb átok rád évezredekig!
MEPHISTOPHELES
A Bosszuló láncait meg nem oldhatom, zárait fel nem nyithatom. – Mentsd meg!! – Ki döntötte romlásba? Én-e vagy te?
(Faust vadul pillantgat körül)
Mennykövet fognál? Szerencse, hogy nem adatott meg nektek, nyomorult halandóknak!
Lesújtani az ártatlan válaszolóra, minden kényúr így akarja kivágni magát.
FAUST
Vigyél oda! Szabadulnia kell!
MEPHISTOPHELES
És a veszélyA kockázat? Ne feledd, a városon még gyilkos kezednek árnya. Bosszuló szellemek lebegnek a halálra sújtottnak lábnyomai felett a visszatérú gyilkosra várva.
FAUST
Még ez is? Ezer halál és pusztulás rád, szörnyeteg! Azt mondom, vezess oda és szabadítsd meg!
MEPHISTOPHELES
Odavezetlek, és most hallgasd meg, mit tehetek. Enyém-e minden hatalom az Égen és a Földön? Eltompítom szemét-fülét a goflárnak; kerítsd kézre a kulcsot, és vezesd ki emberi kézzel! Én majd őrködöm; a táltoslovak nyergelve, megszöktetlek bennetek. Ennyit tehetek!
FAUST
Rajta, fel!