Halter, Ernst: Antiphysik

Die Zeit schlingt sich selbst zurück.

Was wurde ward nicht,

was wird bleibt aus,

was werden sollte

bleicht zum wesenlosen Wenn.

Zersprungen die Feder,

Schläge der Rückwärtsuhr.

Die Spiegel erstatten den Raum.

Verbrechen finden die Täter nicht,

jeder kommt aus dem Krieg,

die Feueröfen öffnen den Schlund,

Schläfer spülen den Lehm aus dem Mund,

alle kehren über die goldene Brücke

zu Sichel und Seder zurück.

Es ist der erste Tag.

Az idő visszatekeri önmagát.

Ami volt, nem is jött létre,

ami lesz, elmarad,

ami létre jöhetne,

valószerűtlenné halványul. 

A rugók már szétpattantak,

a fordított óra üt.

A tükrök kitöltik a teret.

A bűntények nem találnak a tettesekre,

valamennyien a háborúból jönnek,

a kemencék torka megnyílik,

az alvók kimossák az agyagot a szájukból,

mindannyian az arany hídon térnek vissza

a sarlóhoz és a széderhez.

Ez már az első nap.