Haushofer, Albrecht: Rundmarsch der gefangenen

In Moskau hab ich einst ein Bild gesehn.

Van Gogh, der Meister. Dunkler Quadern Bau.

Ein Innenhof. Gefangne, grau in grau,

die hoffnungslos in engen Kreisen gehen.

Nun schau ich selber durch die Gitterstäbe

In einen Hof, darin man Menschen treibt

Wie Herdenvieh, das noch zu hüten bleibt,

bevor man ihm das Beil zu spüren gebe.

Als Herrscher aller dieser grauen Bahnen

Steht einer draußen, den die Lust erfüllt,

wenn andre leiden. Einer, der noch brüllt,

wenn andre schweigend schon die Wandlung ahnen,

die aus den Gräbern sprossend längst beginnt,

bevor sie rot in rote Ströme rinnt.

Egy festményt láttam én Moszkvában egyszer.

Van Gogh-kép. Mocskos kocka-épület.

Börtönudvar. Szürkés fogolyfejek,

egymás mögött reménytelen menetben.

A rács mögül, - ahogy kinézek innét -

most ezt látom én is. A hallgatag

rabokat úgy hajtják, mint barmokat,

mielőtt még a vágóhídra vinnék.

Egy mindig kívül áll - a szürke nyájnak

ura - és arcán látni a gyönyört,

hogy mások szenvednek. Egy még üvölt,

mások némák s a változásra várnak,

mely erjed már a sírok mélyiben

s lassan kicsap: vérszínűn, vörösen.