Huchel, Peter: Heimkehr
|
Heimkehr (German)In der schwindenen Sichel des Mondes kehrte ich heim und sah das Dorf im wässrigen Dunst der Gräben und Wiesen.
Soll ich wie Schatten zerrissener Mauern hausen im Schutt, das Tote betrauern, soll ich die schwarze Schote enthülsen, die am Zaun der Sommer vergaß, sammeln den Hafer rissig und falb, den eisiger Regen zerfraß? Fauliger Halm auf fauligem Felde- niemand brachte die Ernte ein. Nessel wuchert, Schierling und Melde, Hungerblume umklammert den Stein.
Aber am Morgen, es dämmert kalt, als noch der Reif die Quelle des Lichts überfror, kam eine Frau aus wendischem Wald. Suchend das Vieh, das dürre, das sich im Dickicht verlor, ging sie den rissigen Pfad. Sah sie schon Schwalbe und Saat? Hämmernd schlug sie den Rost vom Pflug.
Da war es die Mutter der Frühe, unter dem alten Himmel die Mutter der Völker. Sie ging durch Nebel und Wind. Pflügend den steinigen Acker, trieb sie das schwarzgefleckte sichelhörnige Rind.
|
Hazatérés (Hungarian)A fogyó hold sarlója alatt hazatértem s láttam a falut, a kihalt házakat s a patkányokat.
Tán omladékban ülve, elsirassak holtakat, én, árnyéka szétlőtt falaknak? Fekete gránáthüvelyt nyitogassak, miket a nyár a kerítésen hagyott. S kaszáljam a jégveréstől megdőlt, szétrágott, felhasadt fakó zabot? Rothadt kalásza rothadt mezőkön, a termést nem hordta senki be. Burjánzik csalán és bürök e földön, követ karol az éhség-virág keze.
De reggel - hidegen derengett a vend erdőkből egy asszony jött elő. Mikor a fény forrásán még a dér hártyája rezgett, a sovány barmokat kereste, melyek a sürüségbe vesztek, csak ment a feldúlt utakon. Már termést látott s fecskét házakon, lekalapálta az ekéről a rozsdát.
Ő volt az, a tavasz anyja, minden népek anyja, az időtlen, tág ég alatt. Ködben, viharban lépdelt a köves ugart szántva. Csak hajtotta a feketefoltos sarlószarvu barmokat.
|
