Kästner, Erich: Mathilde, aber eingerahmt

Es lebe das Großreinemachen!
Man findet, wenn man säubert und siebt,
Briefe und Bilder und andere Sachen,
die es eigentlich gar nicht mehr gibt.
 
Vorgestern hab ich über zwei Stunden
in meinen Schreibtischfächern gekramt.
Ganz unten links hab ich dich gefunden:
Visitformat, schwarz eingerahmt.
 
Ein Bild von dir mit sieben Jahren.
In einem Kieler Matrosenkleid.
Mit hohen Stiefeln und langen Haaren.
Ich dachte: Gott, vergeht die Zeit.
 
Als wir uns kannten, ach Mathilde,
warst du bereits dreimal so alt
wie auf dem kleinen alten Bilde
und dientest mir als Aufenthalt.
 
Ich sah dem Photo in die Augen.
Dein Kinderblick war treu und echt.
Wann fingst du an, nichts mehr zu taugen?
Als wir uns kannten, warst du schlecht.
 
Als kleines Mädchen gut und milde,
mit zwanzig Jahren ein Stück Mist!
Hast du dich je gefragt, Mathilde,
wie es dazu gekommen ist?
 
Du lagst mir damals auf der Tasche,
bei andern Herrn lagst du im Bett.
Ich soff den Kognak aus der Flasche
und wurde langsam zum Skelett.
 
Ich lernte heimlich Scheibeschießen.
Ich lag die Nächte ohne Schlaf.
Es kam zu keinem Blutvergießen.
Du gingst, eh ich ins Schwarze traf.
 
Auf das, was war, fiel Staub und Puder.
Vorbei. Ich will nichts mehr von dir.
Jedoch dein Kinderbild, du Luder,
das stell ich morgen aufs Klavier.

Ó, üdvöz légy, nagytakarítás!
Az ember turkál s előkerül
fénykép és levél és limlom és sok más,
ami nincs már, csak körülbelül.
 
Tegnapelőtt két órát kutattam
az iróasztal-fiókokat.
Ott leltelek meg a balsarokban:
sötét keret, vizit alak.
 
A fényképen hét éves voltál.
Matrózruha, fűzőscipő.
Két, hosszan lehulló copfot hordtál.
Hej - mondtam - eljár az idő.
 
A köztünk megesett esetnél,
mikor te voltál bűntanyám,
háromannyi idős lehettél,
mint itt, a fotográfián.
 
Elnéztem képedet, a régit.
Gyerekszemed még hű, igaz.
Mikor romlottál meg fenékig?
Hozzám már rossz voltál, pimasz.
 
A szelíd, kedves kisleányka
húszéves korban - rongy, piszok!
Matild, sosem tűnődtél rajta,
mi volt, mi ide juttatott?
 
Énnálam zsebben henteregtél,
más uraknál a lepedőn.
Fiaskóból vedeltem a koktélt.
S csontomba száradt a velőm.
 
Célba is lőttem már titokban.
Átvirrasztottam éjeket.
De vérengzésig nem jutottam.
Találat előtt - vége lett.
 
Ami elmúlt, a por befödte.
Volt - nincs. Nem kellesz már, babám.
De gyermekképed, ó, te dög, te,
felállítom a zongorán.