Körner, Theodor: Búcsú az élettől (Abschied vom Leben in Hungarian)

Die Wunde brennt - die bleichen Lippen beben -
ich fühl's an meines Herzens matterm Schlage,
hier steh ich an den Marken meiner Tage -
Gott, wie du willst! Dir hab ich mich ergeben. -
 
Viel gold'ne Bilder sah ich um mich schweben;
das schöne Traumbild wird zur Totenklage. -
Mut! Mut! - Was ich so treu im Herzen trage,
das muß ja doch dort ewig mit mir leben! -
 
Und was ich hier als Heiligtum erkannte,
wofür ich rasch und jugendlich entbrannte,
ob ich's nun Freiheit, ob ich's Liebe nannte:
 
Als lichten Seraph seh ich's vor mir stehen; -
und wie die Sinne langsam mir vergehen,
trägt mich ein Hauch zu morgenroten Höhen. -

Sebem sajog - sápadtan reszket ajkam -
érzem erőtlenül verő szivemben,
hogy véget ér a földi pálya menten. -
Tessék, Uram! Magam neked megadtam. -
 
Láttam aranyló képet száz alakban;
a szép álmot végső jaj váltja bennem. -
Csak bátorság! - Mit hűen óv a keblem,
velem fog élni ott is múlhatatlan! -
 
S ami itt nekem szentségként jelent meg,
mi bennem rögtön s ifjan égni kezdett,
s szabadságnak hívtam vagy szerelemnek:
 
elém áll, mint fénylő szeráf lebegve; -
s ha majd érzékeim megszűnnek egyre,
sóhaj visz engem hajnalrőt egekbe.