Kafka, Franz: Himpellérek társasága (Gemeinschaft von Schurken in Hungarian)

Es war einmal eine Gemeinschaft von Schurken, d. h. es waren keine Schurken, sondern gewöhnliche Menschen, der Durchschnitt. Sie hielten immer zusammen. Wenn z. B. einer von ihnen etwas schurkenmäßiges ausgeübt hatte, d. h. wieder nichts schurkenmäßiges, sondern so wie es gewöhnlich, wie es üblich ist, und er dann vor der Gemeinschaft beichtete, untersuchten sie es, beurteilten es, legten Bußen auf, verziehen udgl. Es war nicht schlecht gemeint, die Interessen der einzelnen und der Gemeinschaft wurden streng gewahrt und dem Beichtenden wurde das Komplement gereicht, dessen Grundfarbe er gezeigt hatte. So hielten sie immer zusammen, auch nach ihrem Tode gaben sie die Gemeinschaft nicht auf, sondern stiegen im Reigen zum Himmel. Im ganzen war es ein Anblick reinster Kinderunschuld wie sie flogen. Da aber vor dem Himmel alles in seine Elemente zerschlagen wird, stürzten sie ab, wahre Felsblöcke.

Volt egyszer egy himpellértársaság, azazhogy nem is voltak himpellérek, hanem csak közönséges emberek. Összetartoztak örökké. Ha például egyikük bárki idegent, aki nem tartozott társaságukhoz, valamiféle himpellér módon szerencsétlenné tett – ez megint nem jelent himpellérséget, csak olyasmit, ami megszokott, mindennapos dolog –, és utána meggyónt a társaság előtt, megvizsgálták és megítélték ügyét, penitenciát róttak ki rá, megbocsátottak és a többi. Nem rossz szándék munkált itt, egyén és közösség érdekeinek szigorú megóvása, és a gyónó megkapta a gyógyírt, melynek alapszínét ő maga mutatta fel: –Hogyan? Ezért gyötröd magad? Hiszen csak azt tetted, ami természetes, úgy cselekedtél, ahogy kellett. Csak felizgattad magad. Térj észhez végre. – Igy hát mindig összetartottak, haláluk után sem hagyták el a társaságot, közösen mentek mennybe. Egészében véve a legtisztább gyermeki ártatlanság példája volt repülésük. Mivel azonban az ég mindent elemeire zúz szét, visszazuhantak kőtömbökként.