Keller, Gottfried: Borús idő (Trübes Wetter in Hungarian)

Es ist ein stiller Regentag,

So weich, so ernst, und doch so klar,

Wo durch den Dämmer brechen mag

Die Sonne weiß und sonderbar.

Ein wunderliches Zwielicht spielt

Beschaulich über Berg und Tal;

Natur, halb warm und halb verkühlt,

Sie lächelt noch und weint zumal.

Die Hoffnung, das Verlorensein

Sind gleicher Stärke in mir wach;

Die Lebenslust, die Todespein,

Sie ziehn auf meinem Herzen Schach.

Ich aber, mein bewusstes Ich,

Beschau das Spiel in stiller Ruh,

Und meine Seele rüstet sich

Zum Kampfe mit dem Schicksal zu.

Csöndes esős, halk, szürke nap,

és mégis oly világos ott,

ahol a homályon a nap

fehéren, furcsán átragyog.

Csodálatos visszfény libeg

tűnődve hegy és völgy felett:

félig meleg, félig hideg

a természet, sír és nevet.

Kétely s remény virrasztanak

bennem egyformán éberen:

halálvágy és életakarat

ostábláznak a szívemen.

S én, tudatommal, figyelem

a játszmájukat, hogyan áll,

és lelkem készül csöndesen

a sorssal való harcra már.