Knodt, Karl Ernst: „Ó jaj, idegen vagyok, idegen!” („Wehe mir, dass ich ein Fremdling bin!” in Hungarian)

Psalm 120 V. 5.
   
   
Wehe mir, dass ich ein Fremdling bin!
... Die Heimat, die Heimat verloren:
Das macht so müde, das irrt den Sinn,
Seit Jeder als Kain geboren.

Glaubt ich's nicht klar, dass auf anderem Stern
Das verlorene Eden zu finden,
Nicht möcht ich leben ... Wer lebte wohl gern,
Verlör sich sein Weg in den Winden?

   
120. zsoltár, 5. sor
   
   
Ó jaj, idegen vagyok, idegen!
... Elvesztve hazám, a hazám ím:
Ettől elgyöngül agyam, szivem,
És mindig a Másik a Káin.

Nem hihetem, más csillagokon,
Azokon lehet, ott van az Éden,
Nem élni kéne... Ki élne vajon,
Útját vesztetten a szélben?
   
   
   
A 120. zsoltár, Károli Gáspár fordításában:
   
   
1 Grádicsok éneke. Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem.
2 Mentsd meg, Uram, lelkemet a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!
3 Mit adjanak néked, vagy mit nyujtsanak néked, te csalárd nyelv?!
4 Vitéznek hegyes nyilait fenyőfa parázsával.
5 Jaj nékem, hogy Mésekben bujdosom és a Kédár sátrai közt lakom!
6 Sok ideje lakozik az én lelkem a békességnek gyűlölőivel!
7 Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra készek.