Kolbe, Uwe: Az álmatlanság összetevői (Ingredienzen der Schlaflosigkeit in Hungarian)

Es war diese Mücke, ich hab sie gehört.
Und es war – wuchs da nicht Gras
zwischen zwei Kriegen?
Es war ähnlich dem Grund, weshalb ich die Stadt
zum ersten Mal wirklich verließ.
Und es war, daß die Liebe sich weigerte,
einfach zu sein wie ein Handgriff,
schön wie ein Silbenrätsel,
witzig und unerklärlich, wie die Attacke
der Katze, die anschließend wieder
vornehm gemessen schreitet oder
sich putzt, mit der Zunge die Pfote befeuchtet,
damit übern Hinterkopf streicht,
mit dieser unnachahmlichen Sorgfalt.
Es war, daß der Lärm meiner Stadt
den letzten alten Putz zerrüttet,
das letzte Brandmauern-Graubraun
auf den monströsen Lkw kippt,
der gestern mich fast überrollte.
Es war, daß Reste der alten Gewißheit
einander zersetzten, die neue
privat bleibt, das rasende Herz
- in unseren Breiten kommt so etwas
von übertriebenem Genuß.
Es war, du wachst auf und nuschelst,
mach endlich das Fenster zu.

A szúnyog volt, hallottam őt.
És talán, hogy – nem nőtt itt fű
két háború között?
Hasonló okból hagytam el igazán
a várost legelőször.
És aztán a szerelem, amely nem akart
egyszerű lenni, akár egy kézfogás,
szép, akár egy szórejtvény,
mulatságos és megmagyarázhatatlan, mint a támadó
macska, amely a támadás után újból
méltóságteljesen, kimérten lépked, vagy
tisztogatja magát, nyelvével nedvesítve a mancsát,
fejét hátul is megsimítva,
utánozhatatlan gondossággal.
Meg aztán a városom lármája,
amely bomlasztja a régi vakolatot,
a tűzfalak utolsó szürkésbarnáját,
és rálöki a szörnyű tehergépkocsira, 
amely a tegnap szinte elgázolt.
És a régi bizonyosság maradványai
feloszlottak, magánügy marad
az új bizonyosság, a tomboló szív
– mifelénk az ilyesmit
a túlhajszolt élvezet okozza.
És az is része, hogy felébredsz, és azt dünnyögöd,
csukd be már végre azt az ablakot.