Kunert, Günter: Mutation

Steine wachsen aus der Erde

wo eben noch Brot keimte

Wälder atmeten

wo der einsame Falter seinesgleichen

suchend über das Gras strich:

Steine und immer mehr

Kein Erinnern

an die schlaftiefen Schatten

an die Gnade der Blätter

unbemerkt ihr Verschwinden

ihr Nachlass:

Ein fahles Reich aus Sand

Immer mehr erheben

ihre Schädel ohne Gesicht

aus diesem Boden

solche wie wir.

Kövek nőnek ki a földből

ahol nemrég kenyér csírázott

erdők lélegeztek

ahol a magányos lepke magához hasonlót

keresve szállt a fű fölött:        

kövek mind több és több

Senki sem emlékszik már           

az álom-mély árnyékra

a levelek irgalmára

észrevétlen tűnnek el

hagyatékuk:

fakó homokbirodalom

Egyre többen emelik föl

arctalan koponyájukat

ebből a földből

olyanok mint mi.