Kunert, Günter: Signum

Da war die Haustür und dahinter wars
Daß ich und sie und sie und ich
In eines fremden Hauses stummer Nacht
Betrieben was der Liebe glich.

Glich andern noch: Denn unser Atem
Ward aufgesogen durch das unerbittliche Gestein:
So zwischen heißer Glätte rauher Kälte
Bewegten wir uns in ein Niemandsland hinein.

Da war die Haustür und war unverschlossen
Da waren sie und ich und ich und sie.
Und der Moment der längst mit uns verflossen
Verging in jenem fremden stummen Hause nie.

Itt volt a kapu, és mögötte én
és ő és ő és én az idegen
néma ház éjén tettük azt,
mi majdnem olyan, mint a szerelem.

És majdnem más is: mert felitta
lélegzetünket könyörtelen kövezet:
forró simaság és metsző hideg közt
ringásunk a senkiföldjére vezetett.

Itt volt a kapu, és nem volt bezárva,
itt volt ő és én és én és ő.
S a percet, mely elfolyt a néma házban,
nem mossa el már többé az idő.