Lasker-Schüler, Else: Népem (Mein Volk in Hungarian)

Der Fels wird morsch,

Dem ich entspringe

Und meine Gotteslieder singe…

Jäh stürz ich vom Weg

Und riesele ganz in mir

Fernab, allein über Klagegestein

Dem Meer zu.

Hab mich so abgeströmt

Von meines Blutes

Mostvergorenheit.

Und immer, immer noch der Widerhall

In mir,

Wenn schauerlich gen Ost

Das morsche Felsgebein,

Mein Volk,

Zu Gott schreit.

Mállik a szikla,

melyből fakadtam

s szólok Istent dicsérve dalban...

Hirtelen zuhanok,

magamban csörgedezem

hosszú úton, panaszköveken át

a tenger felé.

Így lesodortam magam

véremnek

musterjedéséről.

S még mindig, mindig visszhangzik

bennem,

ha kelet felé hátborzongatón

a málló sziklacsontváz,

népem,

Istenhez kiált.