Linde, Otto zur: Amarylle

Oh stille Amarylle,

Du blühst, wenn Herbst schon leer.

Von Frucht- und Blütenfülle

Bliebst du mir und nichts mehr.

Ich trug dich in mein Zimmer,

Balkon war schon zu kalt.

Leucht Sommers letzten Schimmer

Du mir. Das Jahr ist alt.

Und alt ist auch mein Herz schon,

Und weiß ist schon mein Haar.

Sei du mein letzter Herbstlohn –

Stumm, traurig. Und was mir war

An Herzblühn und Geistfruchtzeit,

Ist abgewelkt, wurmtaub.

Auf Schmerz und Mühn und Sucht streut

Enttäuschung totes Laub.

Ach wenn auf meinem Grab nur

Die stille Flamme ständ!

Oh Amaryll, ich hab nur

Das Licht, das jenseits brennt.

Ó, néma amarillisz,

nyílsz az ősz parlagára.

Gyümölcs s virág ha volt is,

te maradtál csupán.

Behoztalak szobámba,

hűs erkélyen ne légy.

A nyár véglobbanása

vagy te. Vénül az év.

Szívem is összefagyva,

hajam fehér ma, ládd.

Légy őszöm végjutalma,

halk, bús. Gyümölcs s virág,

mit szív s szellem hozott, ma

hervadt már s földsüket.

Csalódás őszi lombja

kínt, jajt, bajt eltemet.

Bárcsak láng állna némán

síremlékül fölém!

Ó, amarillisz, énrám

csak ott túl vár a fény.