Loerke, Oskar: Blauer Abend in Berlin

Der Himmel fließt in steinernen Kanälen;
Denn zu Kanälen steilrecht ausgehauen
Sind alle Straßen, voll von Himmelblauen;
Und Kuppeln gleichen Bojen, Schlote Pfählen

Im Wasser. Schwarze Essendämpfe schwelen
Und sind wie Wasserpflanzen anzuschauen.
Die Leben, die sich ganz am Grunde stauen,
Beginnen sacht vom Himmel zu erzählen,

Gemengt, entwirrt nach blauen Melodien.
Wie eines Wassers Bodensatz und Tand
Regt sie des Wassers Wille und Verstand

Im Dünen, Kommen, Gehen, Gleiten, Ziehen.
Die Menschen sind wie grober bunter Sand
Im linden Spiel der großden Wellenhand.

Kiömlik az ég kövezett csatornán;
Jó meredek lejtőre lökve vezetett
Az összes utca, mind kékkel telitett;
Kupolabólyák, kémény áll kormán

A vízben. Főzés sötét füstjéből
Tán gomolygó vizinövény nézete.
Az élet, bár a földben gyökere
Lassudad mesélni kezd az égről,

Kever és bogoz, kék melódiákba.
Mint vízben nyugvó üledék és kacat
Teremt a vízmozgató ész és akarat

Dűnékkel jön-megy, húz csúszó-siklásba.
Az emberek mind durva, szines homok
Mit a legnagyobb hullám játszón kézbefog.