Mörike, Eduard: Egy lámpára (Auf eine Lampe in Hungarian)

Noch unverrückt, o schöne Lampe, schmückest du,
An leichten Ketten zierlich aufgehangen hier,
Die Decke des nun fast vergeßnen Lustgemachs.
Auf deiner weißen Marmorschale, deren Rand
Der Efeukranz von goldengrünem Erz umflicht,
Schlingt fröhlich eine Kinderschar den Ringelreihn.
Wie reizend alles! lachend, und ein sanfter Geist
Des Ernstes doch ergossen um die ganze Form –
Ein Kunstgebild der echten Art. Wer achtet sein?
Was aber schön ist, selig scheint es in ihm selbst.

Még helyeden vagy, ó, szép lámpa, és kecses
láncaidon lebegve most is díszited
a már-már kiürült szoba mennyezetét.
Fehér márványcsészéden, melyet zöld-arany
vidám gyermekhad eszterlánca fut körül.
Gyönyörű az egész! nevet, és mégis a
komolyság szelleme leng rajta könnyedén –
igazi műremek. Ki törődik vele?
Íme: saját magában üdvözül a szép.