Matthisson, Friedrich von: Adelaide

Einsam wandelt dein Freund im Frühlingsgarten,

Mild vom lieblichen Zauberlicht umflossen,

Das durch wankende Blütenzweige zittert,

Adelaide!

In der spiegelnden Flut, im Schnee der Alpen,

In des sinkenden Tages Goldgewölken,

Im Gefilde der Sterne stralt dein Bildnis,

Adelaide!

Abendlüfte im zarten Laube flüstern,

Silberglöckchen des Mais im Grase säuseln,

Wellen rauschen und Nachtigallen flöten:

Adelaide!

Einst, o Wunder! entblüht, auf meinem Grabe,

Eine Blume der Asche meines Herzens;

Deutlich schimmert auf jedem Purpurblättchen:

Adelaide!

Híved egymaga bolyg a zsenge kertben,

melyben áradoz édes bájderengés,

bimbós ágak rezgő ívein által,

Adelaida!

Tükrödző folyamon, Alpok havában,

hulló napnak arany felhői ormán

csillag-téreken is fénylik a képed,

Adelaida!

Súgja est-fuvalom a gyenge lombban,

május virág-harangja csengi fű közt,

hullám zsongja és fülemüle fujja:

Adelaida!

Majd csodás lesz! – síromon szárbaszökken

egy szép virágszál a szívem porából;

minden bíbor-szirmáról ez világol:

Adelaida!