Meister, Ernst: Jetzt

Jetzt.

Jetzt ist lange her.

Jetzt:

September −

nachmittags.

Geruch

warmer Asche.

So, als ob ich,

heute verbrannt,

selber die Asche wär.

Bin ich da?

Bin ich’s nicht?

Tellerrund

und von Äpfeln,

von Birnen schwer

ist das Licht.

Bin.

Bin mit den Blumen da.

Wimpern der Sonnen,

Kerne

in ihrem Pupillenkreis:

Augen,

meinen Augen ganz nah.

Bin nicht mehr?

Des Menschen Tag:

Im bronzenen Dunkel

ein Blitz.

Jetzt:

Ein September,

nachmittags.

Jetzt

ist lange her.

Most.

Most már régen volt.

Most:

szeptember -

délután.

Meleg hamu

szaga.

Mintha én

égtem volna el ma

és én magam lennék a hamu.

Vagyok?

Nem vagyok?

A fény

tányér-kerek

és almával, körtével

terhes.

Vagyok.

Vagyok a virágokkal.

A nap szempillái -

szemek

pupillája körében:

Szemek

egészen az én szemeim mellett.

Már nem vagyok?

Az ember napja

a bronz sötétben

egy villanás.

Most:

szeptember

délután.

Most

már régen volt.