Merz, Klaus: Szeptember (September in Hungarian)

Ich sammle die Pupillen

fremder Menschen ein

und spiele Marmel

auf den Spiegeln weiter Säle.

Es rollen braun und blau die Augen

entlang der groben Festlichkeit.

Erdalt fiel vorhin schon mein Herz

aus allen Spiegeln in die Einsamkeit.

Nacht

Die Lamellen stehen offen.

Die Stadt wirft Lichtgirlanden herein

legt Scheinkronen auf

vergoldet den Tüll.

Das Glück wird sichtbar

durch einen Spalt.

Der Atem, der dich anfliegt

zieht uns hindurch.

Distanzen

Von Auge zu Auge

vom Aug zum Mund

von Mund zu Mund

vom Mund zur Hand

von Hand zu Hand:

Das unübersetzbare Mass

von Distanzen

es misst uns aus.

Wider-Sehen

Im Wegschauen sehen.

Im Weghören hören.

Wahrnehmen, was

durch Vorzeigen nicht

sichtbar wird.

Összegyűjtöm idegen

emberek pupilláit,

és üveggolyóst játszom

tágas termek tükrein.

Barnán meg kéken gurulnak a szemek

a goromba ünnepélyen.

Vénen akár a föld, a szívem már

minden tükörből a magányba hullt.

Éjszaka.

A redőnyök nyitva állnak.

A város fénygirlandokat szór be,

fénykoronát tesz,

bearanyozza a tüllt.

Egy résen át

láthatóvá válik a boldogság.

A lélegzet, amely rád száll,

rajtunk átvonul.

Távolságok

szemtől szemig

szemtől szájig

szájtól szájig

szájtól kézig

kéztől kézig:

a távolságok

lefordíthatatlan mértéke

kimér bennünket.

Ellenállni a látványnak.

Másfelé nézve látni.

Oda nem figyelve hallani.

Észrevenni azt,

ami felmutatva

nem lesz láthatóvá.