Meyer, Conrad Ferdinand: Suhanó bíbor (Der gleitende Purpur in Hungarian)
|
|
Der gleitende Purpur (German)"Eia Weihnacht! Eia Weihnacht!" Schallt im Münsterchor der Psalm der Knaben. Kaiser Otto lauscht der Mette Diener hinter sich mit Spend und Gaben.
Eia Weihnacht! Eia Weihnacht! Heute, da die Himmel niederschweben Wird dem Elend und der Blöße Mäntel er und warme Röcke geben.
Hundert Bettler stehn erwartend - Einer hält des Kaisers Knie umfangen Mit den wundgeriebnen Armen, dran zerrissner Fesseln Enden hangen.
"Schalk! Was zerrst du mir den Purpur? Harr und bete! Kennst du mich als Kargen?" Doch der Bettler hält den Mantel Fest und jammert: "Kennst du mich, den Argen?
Du Gesalbter und Erlauchter! Kennst du mich? ... Du hast mit mir gelegen, Mit dem Siechen, mit dem Wunden, Unter eines Mutterherzens Schlägen.
Aus demselben Wollentuche Schnitt man uns die Kappen und die Kleider! Aus demselben Psalmenbuche Sang das frische Jugendantlitz beider!
Heinz, wo bist du? Heinz, wo bleibst du? Hast zum Spiele du mich oft gerufen Durch die Säle, durch die Gänge, Auf und ab der Wendeltreppe Stufen ...
Wehe mir! Da du dich kröntest, Hat des Neides Natter mich gebissen! Mit dem Lügengeist im Bunde Hab ich dieses deutsche Reich zerrissen!
Als den ungetreuen Bruder Und Verräter hast du mich erfunden! Du ergrimmtest und du warfest In die Kerkertiefe mich gebunden ...
In der Tiefe meines Kerkers Hab ich ohne Mantel heut gefroren ... Eia Weihnacht! Eia Weihnacht! Heute wird der Welt das Heil geboren!
"Eia Weihnacht! Eia Weihnacht!" Hundert Bettler strecken jetzt die Hände: "Gib uns Mäntel! Gib uns Röcke! Sei barmherzig! Gib uns deine Spende!"
Eine Spange löst der Kaiser Sacht. Sein Purpur gleitet, gleitet, gleitet Über seinen sündgen Bruder, Und der erste Bettler steht bekleidet ...
Eia Weihnacht! Eia Weihnacht! Jubelt Erd und Himmelreich mit Schallen. Glorie! Glorie! Friede! Freude! Und am Menschenkind ein Wohlgefallen!
|
Suhanó bíbor (Hungarian)„Üdv, karácsony! Üdv, karácsony!" Gyermek-kar zeng a dómban zsolozsmát. Misét hallgat Ottó császár, adománnyal megrakva a szolgák.
Üdv, karácsony! Üdv, karácsony! Mivel az egek ma földre szállnak, az Ínség s Mezítelenség köpönyeget és meleg ruhát kap.
Száz koldus áll várakozva – Egy a császár térdét átszorítja, s öleli véresre dörzsölt karral, min rabgúzs lóg szétszakítva.
– „Kópé! Mit húzod palástom? Várj s imádkozz! Fukarnak ki látott?" „Ismersz engem, nyomorultat?" – sir a koldus, s fogja a palástot:
„Te, a fölkent! Te, a felség! Ismersz?... Együtt feküdtél velem te, fekélyessel, nyavalyással, egy anyaszív ütemét figyelve.
Ugyanegy gyapjúszövetből volt a sapka, volt a ruha rajtunk! Egy zsoltároskönyvbe nézett ének közben tiszta gyermekarcunk!
Hol vagy, Heinz? Heinz, hova lettél? Hívogattál játszani nemegyszer, termeken át, folyosókon, csigalépcső fokain le meg fel...
Koronázásodon, ó, jaj, irigység kígyófogai martak! Kettétéptem, a Gonosszal frigyben, ezt a német birodalmat!
Ítéltél hűtlen fivéred, ítéltél az áruló fölött te! Felbőszültél, és a tömlöc gyomrába vetettél megkötözve...
Mély gyomrában tömlöcömnek fagyhalált haltam ma félmezítlen... Üdv, karácsony! Üdv, karácsony! Világ üdve születik ma itt lenn!
„Üdv, karácsony! Üdv, karácsony!" Kezét nyujtva száz koldus kiált ott: „Adj köpenyt nekünk! Ruházz fel! Légy irgalmas! Oszd ki adományod!"
Egy csaton lazít a császár titkon. Száll, száll, száll, bíbor palástja bűnös testvére fölébe, s már az első koldus fölruházva...
Üdv, karácsony! Üdv, karácsony! Föld s mennyország örvendezve zeng fel. Dicsőség! Öröm! Dicsőség! Békességben éljen minden ember!
|
