This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Novalis: Himnusz az éjszakához 1. (Hymne an die Nacht 1. in Hungarian)

Portre of Novalis
Portre of Rónay György

Back to the translator

Hymne an die Nacht 1. (German)

Welcher Lebendige, Sinnbegabte, liebt nicht vor allen Wundererscheinungen des verbreiteten Raums um ihn, das allerfreuliche Licht - mit seinen Farben, seinen Stralen und Wogen; seiner milden Allgegenwart, als weckender Tag. Wie des Lebens innerste Seele athmet es der rastlosen Gestirne Riesenwelt, und schwimmt tanzend in seiner blauen Flut - athmet es der funkelnde, ewigruhende Stein, die sinnige, saugende Pflanze, und das wilde, brennende, vielgestaltete Thier - vor allen aber der herrliche Fremdling mit den sinnvollen Augen, dem schwebenden Gange, und den zartgeschlossenen, tonreichen Lippen. Wie ein König der irdischen Natur ruft es jede Kraft zu zahllosen Verwandlungen, knüpft und löst unendliche Bündnisse, hängt sein himmlisches Bild jedem irdischen Wesen um. - Seine Gegenwart allein offenbart die Wunderherrlichkeit der Reiche der Welt.

Abwärts wend ich mich zu der heiligen, unaussprechlichen, geheimnißvollen Nacht. Fernab liegt die Welt - in eine tiefe Gruft versenkt - wüst und einsam ist ihre Stelle. In den Sayten der Brust weht tiefe Wehmuth. In Thautropfen will ich hinuntersinken und mit der Asche mich vermischen. - Fernen der Erinnerung, Wünsche der Jugend, der Kindheit Träume, des ganzen langen Lebens kurze Freuden und vergebliche Hoffnungen kommen in grauen Kleidern, wie Abendnebel nach der Sonne Untergang. In andern Räumen schlug die lustigen Gezelte das Licht auf. Sollte es nie zu seinen Kindern wiederkommen, die mit der Unschuld Glauben seiner harren?

Was quillt auf einmal so ahndungsvoll unterm Herzen, und verschluckt der Wehmuth weiche Luft? Hast auch du ein Gefallen an uns, dunkle Nacht? Was hältst du unter deinem Mantel, das mir unsichtbar kräftig an die Seele geht? Köstlicher Balsam träuft aus deiner Hand, aus dem Bündel Mohn. Die schweren Flügel des Gemüths hebst du empor. Dunkel und unaussprechlich fühlen wir uns bewegt - ein ernstes Antlitz seh ich froh erschrocken, das sanft und andachtsvoll sich zu mir neigt, und unter unendlich verschlungenen Locken der Mutter liebe Jugend zeigt. Wie arm und kindisch dünkt mir das Licht nun - wie erfreulich und gesegnet des Tages Abschied - Also nur darum, weil die Nacht dir abwendig macht die Dienenden, säetest du in des Raumes Weiten die leuchtenden Kugeln, zu verkünden deine Allmacht - deine Wiederkehr - in den Zeiten deiner Entfernung. Himmlischer, als jene blitzenden Sterne, dünken uns die unendlichen Augen, die die Nacht in uns geöffnet. Weiter sehn sie, als die blässesten jener zahllosen Heere - unbedürftig des Lichts durchschaun sie die Tiefen eines liebenden Gemüths - was einen höhern Raum mit unsäglicher Wollust füllt. Preis der Weltköniginn, der hohen Verkündigerinn heiliger Welten, der Pflegerinn seliger Liebe - sie sendet mir dich - zarte Geliebte - liebliche Sonne der Nacht, - nun wach ich - denn ich bin Dein und Mein - du hast die Nacht mir zum Leben verkündet - mich zum Menschen gemacht - zehre mit Geisterglut meinen Leib, daß ich luftig mit dir inniger mich mische und dann ewig die Brautnacht währt.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.lyrik.ch/lyrik

Himnusz az éjszakához 1. (Hungarian)

Van-e olyan gondolkodó lény, aki körös-körül a tág tér valamennyi tüneményénél ne szeretné jobban a drága napvilágot - színeivel, sugaraival és felhőivel; ahogy szelíden mindenütt jelen van, mint ébresztő nappal. Mint az élet legbensőbb lelkét, lélegzi be a sosem pihenő csillagok óriásvilága, amint kék árjában táncolva úszik - lélegzi a szikrázó, sosem mozduló kő, az érző, nedvszívó növény, és a vad, izzó, sokformájú állat - de mindenekelőtt az értelmes szemű, röpke járású, gyöngéden zárt és hangban gazdag ajkú nagyszerű idegen. Mint a földi természet uralkodója, minden erőt soha nem szűnő változásra szólít, végtelen szövetségeket köt és old, és égi képe ott függ minden földi lény körül. - Egyedül jelenléte nyilatkoztatja ki a földi világ csodálatosságát.

Másfelé fordulok, a szent, kimondhatatlan és titokzatos éjszakához. Lent hever a világ - mély szakadékba merülve -, helye magányos és kopár. Mélységes honvágy sajdul a lélek húrjain. Harmatcsöppekben hullanék alá s vegyülnék el a hamuval. - Emlékezés távolai, ifjúság vágyai, gyermekkor könnyei, az egész hosszú élet kurta örömei, meddő reményei: úgy lengnek elő mind, szürke ruhában, mint esti köd naplemente után. Más tereken ütötte föl víg sátrait a fény. Hát sosem tér vissza gyermekeihez, akik ártatlan hittel várják?

Mi tör föl hirtelen a szív alól olyan sejtelmesen, és nyeli el a vágyakozás lágy levegőjét? Talán te is örömödet találod, sötét Éjszaka, bennünk? Mit rejtesz köpenyed alatt, ami láthatatlan-hatalmasan a szívembe hatol? Drága balzsam csöpög kezedből, szilkédből mákony. Fölemeled a kedély béna szárnyát. Homályos és kimondhatatlan meg-indulás fog el - boldog rémülettel egy komoly arcot látok, szelíden, áhítattal hajlik felém, és végtelen folyondár fürtök alól elődereng az anya édes ifjúsága. Milyen szegényes és gyermekes előttem most a napvilág - milyen áldott, örvendetes a nap elbúcsúzása. - Tehát azért, mert az Éjszaka elfordítja tőled szolgáidat, azért szórtad tele világító golyókkal a végtelen teret, hogy hirdessék mindenható hatalmadat - visszatérésedet - eltávozásod idején. Csillogó csillagaidnál mennyeibbek nekünk a végtelen szemek, amelyeket bennünk az Éj nyitott. Messzebbre látnak, mint fönt ama számlálhatatlan seregek leghalványabbjai - fény nélkül mélyen belátnak a szerető Kedélybe, amely mondhatatlan gyönyörrel tölt be egy magasabb teret. Jutalmul a világkirálynő, szent világok magasztos híradója, a boldog szerelem istápja ad - ő küld el hozzám -, gyöngéd szerelmesem. - Éjszaka drága napja - s én fenn virrasztok - mert tiéd vagyok, és te az enyém - te rendelted életemmé az Éjt - emberré te avattál - szellemtűzzel emészd el testemet, hogy légi lényem veled mélyebben elvegyüljön, s akkor örökké tart a nászéj.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

minimap